Hirdetés

Egy azerbajdzsáni zongorista találkozik egy magyar ütőhangszeressel egy lengyel fesztiválon és terveket szőnek egy kvartettről, amelyben rajtuk kívül egy Párizsban élő magyar bőgős és egy budapesti magyar gitáros játszik.

Ez a történet manapság a jazz világában nem is olyan szokatlan és szerencsére jól végződik, hiszen az együttműködés gyümölcse a lemez, amit a kedves hallgató a kezében tart. Az pedig különösen szerencsés fordulat, hogy a négy markáns, saját hanggal rendelkező muzsikus az első perctől kezdve megtalálta a közös hangot. A lemezfelvételt megelőző koncert próbáin villámgyorsan kiderült, hogy a zenészek agya egy rugóra jár és amellett, hogy a kompozíciók és az improvizációk felismerhetően egyéni ízeket hordoznak, a lemez egésze mégis koherens és homogén alkotás lett, amelyet meghallgatva Budapest rejtett zugaitól egészen a bakui Szűz toronyig juthatunk el. Az együttes névadója egyébként Azerbajdzsán fővárosának ikonikus épülete, egy 12. századból származó torony, ami ma világörökségi védettség alatt áll.

A csapat tagjai: Elchin Shirinov – zongora, Fenyvesi Márton – gitár, Szandai Mátyás – nagybőgő, Dés András – ütőhangszerek, külön kiemelve azt a tényt, hogy Fenyvesi Márton az együttes pécsi tagja.

A koncert július 26-án, 21 órakor kezdődik bent, az E78 épületében!

(x)

Hirdetés

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét