Rekordot állíthatnak fel a kórusok

További kórusok és énekelni szerető egyének is csatlakozhatnak az Énekel a világ című, rekordkísérletnek is beillő kezdeményezéshez, amellyel a Kodály nyomában három fordulós online zenei játék zárul december 15-én.

A program kiemelt eseménye a minél több kórus egyidejű megszólalását megcélzó Énekel a világ akció. Két Kodály által gyűjtött népdal, a Röpülj páva és A juhász csendül fel Durányik László vezényletével a jelenlévő kecskeméti kórusok – mintegy 1000 fő – előadásában, amelyhez a világ bármely pontjáról csatlakozhatnak kórusok.

Az esemény élő internetes közvetítését a játék honlapján követhetik majd az érdeklődők, s így válik lehetővé, hogy a világ különböző pontjain található kórusok, énekelni szerető fiatalok és idősebbek is csatlakozhassanak a közös énekléshez – közölte az esemény kommunikációjával foglalkozó cég hétfőn.

Már Marosszékről, Galántáról és Ausztráliából is jelezték részvételi szándékukat a kórusok, ezért a szervezők továbbra is arra biztatnak mindenkit, hogy csatlakozzanak a kezdeményezéshez. Annak érdekében, hogy még vonzóbbá tegyék a részvételt, egy nyereményt is felajánlottak: a regisztrált és résztvevő kórusok, valamint egyének közül sorsolással választanak egyet-egyet, akik egyhetes nyaraláson vehetnek majd részt a Hírös Agóra ifjúsági táborában Parádon, a Mátrában.

A határokon átívelő akció célja, hogy a világon minél többen énekeljék el együtt, egy időben ugyanazt a két népdalt.

A részvételhez előzetes regisztráció szükséges a kodaly.kjmk.hu oldal Énekel a világ menüpontjában, ahol a felkészülést segítő további információk is elérhetők. A szervezők kérik, hogy minden kórus örökítse meg telefonnal, kamerával produkcióját, majd töltse fel az esemény YouTube-csatornájára, melynek módjáról a regisztrációt követő visszaigazolásban kapnak részletes tájékoztatást.

Az október 2-án indult és november 28-án záruló határokon átívelő online zenei játékot december 15-én ünnepélyes gálaműsor és díjátadó zárja a kecskeméti Messzi István Sportcsarnokban. Az eseményen bemutatják az online játék nyertes alkotásait, valamint a három forduló legeredményesebb játékosai is átvehetik jutalmukat. Hallható lesz a Bogányi-zongora, amelyet maga Bogányi Gergely zongoraművész, a hangszer alkotója fog megszólaltatni.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés