5 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapKoncertSnétberger Ferenc Pécsett lép fel

Snétberger Ferenc Pécsett lép fel

2014-es, telt házas koncertje után október 3-án 19 órakor lemezbemutató előadással érkezik újra Pécsre Snétberger Ferenc Kossuth- és Liszt-díjas gitárművész, a hátrányos helyzetű gyerekek zenei képzésével foglalkozó Snétberger Zenei Tehetség Központ alapítója.

Zenéje szerteágazó gyökerekkel rendelkezik, organikusan egyesítve a roma és latin-amerikai hagyományt a jazz és a klasszikus zene hatásaival. Az Oslóban rögzített, és a rangos ECM kiadónál 2017 áprilisában megjelent Titok című album esetében ennél is erőteljesebben nyilvánul meg a sokszínűség, köszönhetően a közreműködő karizmatikus zenészeknek. Többek között Anders Jormin svéd nagybőgős, az improvizáció-pedagógia mestere, a kubai, illetve mozambiki népzene szakértője játszik a művésszel. A doboknál a koncerten majd a New Yorkban élő Németh Ferenc ül. Mivel a lemezen a melodikus improvizációk vannak túlsúlyban, a közönség a gitár és a bőgő énekelt dialógusát hallhatja, melyhez érzékeny ritmikai hátteret kínálnak a dobok.

Jegyek: http://www.pecsprogram.hu/program/AutumnJazzSession_vol1_SnetbergerJorminNemeth_Trio_Titok_/2017-10-03/19:00

(x)

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő