Hirdetés

Július 7–10. között, négy napra ismét a fény fővárosává válik Pécs, ekkor rendezik meg ugyanis a VI. Zsolnay Fényfesztivált. A szervezők 120 programmal várják az érdeklődőket a rendezvényen, amelyen több új helyszín is bemutatkozik, emellett a legnagyobb attrakciónak számító Zsolnay Light Art fényfestő verseny is megújul.

A világjárvány két éve, azaz 2019 után ismét egy igazi nyári fesztiválra készülhet Pécs, ősz helyett ugyanis ismét a legmelegebb évszakban rendezik meg, immár hatodik alkalommal a Zsolnay Fényfesztivált, amely július 7–10. között lesz idén. Az eseményt felvezető sajtótájékoztatón Zag Gábor, Pécs kulturális ügyekért felelős alpolgármestere arról beszélt, hogy a fényfeszt igazi pécsi büszkeséggé nemesedett az elmúlt években.

– Nem csak országos, de ma már nemzetközi szinten is büszkék lehetünk rá – jelentette ki Zag Gábor. – Az már önmagában is ünnepi jelentőséget kölcsönöz a fényfesztiválnak, hogy rengeteg országból érkeznek ide nemzetközi szinten ismert és elismert művészek. Hogy csak néhányat említsek, Thaiföldről, Argentínából, Chiléből, Svájcból, Franciaországból, Németországból, Spanyolországból, Olaszországból és Lengyelországból is.

Ez utóbbi nemzet azért is különleges, mert idén épp Lengyelországot hívták meg a szervezők, hogy legyenek fénynagykövetek. Ennek apropójából lengyel fényalkotás és audiovizuális koncert is gazdagítani fogja majd a programok sorát, emellett pedig lengyel fényművészekkel szerveznek kerekasztal beszélgetéseket és szakmai programokat.

Az alpolgármester azt is kiemelte, hogy már nem csupán presztízsértékű a fesztivál, hanem gazdasági szempontból is igen jelentős a város számára, hiszen ezeken a napokon megtelnek a pécsi és Pécs környéki vendéglátóegységek és szálláshelyek is.

– A korábbi években hozzávetőleg 70-80 ezer látogatója volt a fényfesztiválnak – tette hozzá Zag. – Idén e tekintetben csúcsot várunk, a szervezők ugyanis 100 ezer vendégre számítanak.

A Zsolnay Örökségkezelő NKft. ügyvezetője, Bleszity Péter szerint a fesztivál első öt éve után most már egyre kiforrottabb a rendezvény.

– Tavaly, az ötödik fényfeszt után úgy éreztük, hogy elértük egy korszak végét – mondta Bleszity. – Az első öt évünk a fejlődésről szólt, kerestük még a helyünket a fesztiválok között. Mostanra azonban elérkeztünk egy pontra, ahol egy új szakasz indul. Most már nagykorúvá váltunk, egy igazán érett fesztiválként tekinthetünk magunkra.

A ZSÖK ügyvezetője elmondta, hogy idén új struktúrát alakítottak ki. Továbbra is megmarad fókuszpontként, hogy ez a négy nap a szórakoztatásról szól, és akárcsak eddig, ez után is igyekeznek minden korosztály igényeinek megfelelni. Azonban több változás is lesz a korábbiakhoz képest. A Fény Útja idén például valamivel kevesebb (összesen 19) helyszínen, de nagyobb területen elhelyezkedve várja majd az érdeklődőket, sőt, még új helyszínnel is bővül, hiszen a július elején nyitó vásárcsarnok is bekerül az útvonalba. A területi „terjeszkedésre” azért van szükség, mert a korábbiaknál több vendéget várnak, így a kényelemre és a biztonságra is gondolni kellett a szervezés során.

Épp emiatt a Sétatéren például a korábbiaknál jóval kevesebb vendéglátóegység lesz majd, hogy a fényfesztivál legnagyobb attrakciójának számító fényfestőverseny idején ne legyen akkora a tumultus. A bódék azonban nem tűnnek el, a Barbakánnál és a Káptalan utcában is állnak majd vendéglátó egységek.

A nagy érdeklődés miatt a parkolóhelyek számát is megnövelik a Zsolnay Fényfesztivál idejére, a négy nap során az Árkád tetőparkolóját is használhatják a kilátogatók.

A Janus Pannonius utcában, a szokásos fényszőnyeg ezúttal Victor Vasarely előtt tiszteleg, hiszen a híres pécsi festő munkái tükröződnek majd vissza az aszfaltról. Lesz több különleges újdonság is a fényfeszt ideje alatt. A Barbakán-árokban például egy különleges teniszpályát próbálhat ki bárki, ahol fénytechnika segítségével lehet különleges teniszmeccseket játszani. A Kossuth téren egy speciális, 8 méteres LED-falon, víz segítségével lehet majd fénygraffitit készíteni, míg a Fény Útja Extra keretében pedig – amit egy 1500 forintos karszalag megvásárlásával lehet igénybe venni – a Tundra nevű nemzetközi fényművész kollektíva Row című kiállítását lehet megcsodálni a Pécsi galériában. Itt egy holografikus, audiovizuális élmény során mellettünk cikázó fényobjektumokat figyelhetünk meg.

Szintén különleges újdonság lesz a Széchenyi térre tervezett, 360 fokban forgó mozi, amelyben bárki főszereplő lehet néhány percre.

Idén is lesz Zsolnay Light Art fényfestőverseny, amely a fesztivál talán leglátványosabb programja. A verseny egyik szervezője, Zádor András elárulta, hogy idén újítottak a versenyen. A korábban megszokott 10 döntős mű helyett ugyanis ezúttal csak 5 alkotást választottak ki, amelyet megmutatnak a pécsi közönségnek. Már a verseny kiírásakor is így tervezték, azt remélték ettől, hogy még komolyabb pályázatok érkeznek – és nem is csalódtak.

– Idén 17 országból, Afrikán és az Antarktiszon kívül minden kontinensről érkeztek pályázatok – árulta el Zádor. – Nagyon komoly, szakmailag magas színvonalú alkotások érkeztek. Végül egy spanyol, egy francia, egy német, egy thaiföldi és egy hazai alkotás került a döntőbe. Az idei téma az „egyensúly” volt, nagyon érdekes lesz látni, hogy mennyire mást jelent ez a szó az alkotóknak. Az idei alkotások valamivel hosszabbak lesznek, de nagyon kiforrottak.

A sajtótájékoztatón Bleszity Péter arról is beszámolt, hogy a VI. Zsolnay Fényfesztivál nem csak sötétedés után várja az érdeklődőket, számos nappali programmal is várnak mindenkit, erőteljes utcazenész és utcaszínházi programokat szerveztek. Chiléből érkezik majd utcai bohóc, Argentínából légtornászok, akrobaták, zsonglőrök, Olaszországból buborékcikrusz, Franciaországból egy új cirkuszi előadás és persze sok-sok magyar előadó is fel fog lépni.

Hirdetés