5 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapHírzónaTabuk nélkül: tánc-workshop és -előadás

Tabuk nélkül: tánc-workshop és -előadás

A mozgássérült és ép táncosok közös, tabuk nélküli munkáján alapuló műhelymunkát követően kortárs táncművészeti performanszokat és különleges előadást is láthat a publikum Hágen Zsuzsa szervezésében.

Szeptember 27-től az ép és mozgássérült előadókból álló, angol CanDoCo Dance Company két tagja dolgozik majd együtt a pécsi ép és mozgásukban korlátozott táncosokkal egy héten keresztül, műhelymunka keretében.

Az esemény szervezője, Hágen Zsuzsa, „A Hetedik” Kortárs Táncműhely művészeti vezetője és vezető-koreográfusa szerint teljesen integráltan és tabuk nélkül dolgoznak, s használják testüket a különböző adottságokkal rendelkezők. A program ideje alatt esténként, hat órakor a Széchenyi téren, a Városháza előtt figyelemfelkeltő performanszot is előadnak, hangszeres kísérettel. A programot a belváros közterein egy különleges installáció is kiegészíti.

Hágen Zsuzsa elmondta: a Pécsi Nemzeti Színház Kamaraszínházában október 2-án 18 órakor lesz a program csúcspontja: az esten három eltérő blokkból álló előadást tekinthet meg a publikum. Az első részben a pécsi műhelymunkában létrehozott darabot adják elő, a második etapban a CanDoCo Dance Company és „A Hetedik” Kortárs Táncműhely közös munkája lesz látható, végezetül pedig a világhírű angol társulat önálló produkciója kerül színpadra. Az előadás rendezője Hágen Zsuzsa, jelmeztervezője Gulyás Gabriella és Gajcsi Blanka.

Az októberi 2-i előadásra szóló jegyeket a Művészetek és Irodalom Házában vásárolhatják meg az érdeklődők.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő