5 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapArtTalálkozhatunk a pécsi mamuttal és más ősállatokkal!

Találkozhatunk a pécsi mamuttal és más ősállatokkal!

Évezredekkel repít vissza az időben a pécsi Janus Pannonius Múzeum Természettörténeti Osztályának kiállítása. A március 1-jén 13.30-kor megnyíló tárlaton nemcsak a Rihmer László által feltárt pécsi mamut a JPM munkatársai által fellelt összes maradványa, hanem a kortárs állatok ősmaradványai is megtekinthetők lesznek.

A tárlat a 90 évvel ezelőtt feltárt pécsbányai mamutleletek fellelhető preparátumait mutatja be, részben újra restaurált példányokkal, egyben Rihmer László (1904–1982) bányamérnök, geológus, jogász munkásságára megemlékezve.

A mamut csontváza

A kiállításban megtekinthető lesz az általa feltárt pécsi mamut a JPM munkatársai által fellelt összes maradványa. Ahogy az Bíró József Pécsi Szemlébe írt tanulmányából kiderül, 1928. március 6-án az Első Duna Gőzhajózási Társaság pécsbányatelepi homokbányájában az addig és azóta legteljesebbnek számító magyarországi mamutleletanyag került elő, ugyanis akkor a mamutcsontváz 75 százaléka bukkant elő.

Az ősállat becsült hossza 5,1 méter, magassága 3,1 méter lehetett, bár más tudósok egyéb következtetésre is jutottak. Próbáltak következtetni a mamut korára is, a fogazata alapján és más jellemzőket figyelembe véve a jellegzetes „S”-bordákkal (is) rendelkező állat körülbelül 35-40 éves lehetett. A megmaradt bal- és jobboldali agyardarabokat egy-egy nagyobb (1,5–1,8 méter) egész darabbá sikerült összeragasztani a restaurálás során.

Egy kép Rihmer ásatásáról

A jégkor pécsi vándora – A pécsi mamut című kiállításon a kortárs állatok ősmaradványai is megszemlélhetők. A tárlat interaktív elemekkel, játékokkal (például összerakható mamutcsontvázmakett) egészül ki. Emellett életnagyságú nyomtatásban (3×5 méter) csodálhatjuk meg Rihmer rajzát a mamut csontvázáról, valamint a feltárás térképét.

A március 1-től május 30-ig a JPM Természettörténeti Osztályán (Szabadság utca 2.) megtekinthető kiállítás kiegészítő témái a jégkorszakok, valamint a klímaváltozások kutatása lesznek.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő