10 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapAbszolút PécsTáncoló kicsik, mozduló nagyok

Táncoló kicsik, mozduló nagyok

Szombat délelőtt tizenegykor kezdetét veszi a „Pünkösdölő Gyerek” című kétnapos programsorozat a pécsi Sétatéren, míg a Kossuth teret délután négytől a Budapesti Tánciskola növendékei veszik birtokba.

A „Pünkösdölő Gyerek” idén céljául tűzte ki is a hagyományok megőrzését: népzenei és gyermekkoncertek, kirakodóvásár, és játszóházak gondoskodnak a tartalmas szórakozásról. Ismét lehetőség nyílik a kicsik számára, hogy a különböző tanműhelyekben próbára tegyék kézügyességüket és képzelőerejüket. A részprogramok mindkét napon délelőtt tizenegytől délután hatig tartanak majd.

A Budapesti Tánciskola immár nyolcadik alkalommal vendégeskedik a POSZT-on, növendékei ezúttal a Kossuth teret alakítják át színpaddá. A rögtönzésen nyugvó és a koreografált táncok szinte pillanatok alatt magukkal ragadják a járókelőket, mozgásra késztetve a parkettek ördögeitől a botlábúakig mindenkit, kortól függetlenül.

Angelus István a Tánciskola vezetője szerint növendékei idén az eddigieknél is nagyobb hangsúly fektetnek az emberközeliségre, táncuk közösségformáló szerepe az utca emberére is kiterjed – így felidézve a régi idők rítusait, csoportos koreográfiáit.

Czimermann Zsuzsanna írása.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő