Titánium-évadát zárta a Pannon Filharmonikusok június 6-án a Kodály Központban; négy fantasztikus művel, három ráadással búcsúztak a közönségtől, akik tapsviharral köszönték meg a város kedvenc zenekarának a sok szép zenei élményt.
Az évadzáróest a Koreográfus címet kapta, mivel tánczenékkel – a 18. századtól a 20.-ig – készült ezúttal a Pannon Filharmonikusok és karmestere, Gilbert Varga, aki fiatalos energiával nagyon határozottan és dinamikusan, mégis mosolygósan dirigálta a pécsi zenekart.
Az est felépítése, a művek kiválasztása is jól komponált volt, először „családias hangulatban”, kiszenekari felállásban hangzott el Haydn C-dúr menüettjéből az első három tétel. Ezt a zenét leginkább a „bájos” jelzővel lehetne jellemezni, egyszerű, szép és szerethető dallamok, semmi világmegváltás, szélsőségesség nincs benne, de nem is várnánk tőle. Régen valóban táncoltak ezekre a muzsikákra, a menüett is (szó szerint „kicsike”, az apró tánclépések miatt) egy olyan régi francia udvari tánc, mely a 17. században terjedt el igazán.
Ezután a zenekar is kibővült, nem csak a muzsikusai létszámában, hanem a szólistával is, a Liszt- és Kossuth-díjas hegedűművész Baráti Kristóffal, akivel Stravinsky Hegedűversenyét adták elő. Nagyon élvezhette a közönség a zene izgalmas 20. századi lüktetését, ritmikusságát, és persze Baráti pontos, mégis hihetetlenül éteri játékát – néha az volt a benyomása az embernek, hogy nem is érinti a húrokat, mégis valahonnan megérkezik a hang, vékonyan, de bársonyosan. Akkora tapsvihar követte a mű előadását, hogy a hegedűművész még két ráadást is adott Bach d-moll szvitjéből – mely ugyancsak egy különböző tánctételeket felfűző barokk műfaj. Egy Sarabande tételt hallhattunk tőle, mely egy spanyol eredetű lassú, hármas lüktetésű tánc, valamint egy gyorsabb Courante tételt.
A koncert második felében is folytatódott a zenekar „bővülése” a leginkább operettkomponistaként ismert Lehár Ferenc Arany és ezüst című keringőjével, mely olyan nosztalgikus hangulatot ébresztett, melyet bár nem ismerhetünk, mégis ha valahogy el kell képzelnünk a 20. század fordulójának varázslatos báli hangulatát, ilyennek gondolnánk: díszes terem, abroncsos ruhák, pezsgő.
Végül a teljes nagyzenekar zárta le az évadot, Richard Strauss Rózsalovag-szvitjével (melyet Strauss a Rózsalovag című operájából dolgozott át), mely hangulatában kapcsolódott az előző műhöz, mégis kicsit modernebb dallamelemeket mutatott meg, és előkerültek olyan mókás hangú hangszerek, kereplők – az egyik olyan volt, mint egy borsdaráló –, melyeket a bécsi újévi koncertek tv-közvetítésein láthatunk, vagy a mohácsi busójáráson.
Íme kedvcsinálóként a Rózsalovag-szvit, itt most nem a Pannon Filharmonikusok előadásában. 22.40 körül figyeljük a „borsdarálót”, 23.20-tól pedig a busójárásról ismert kereplőt!
Összességében a koncert nagyon jó hangulatú, színvonalas, mégis könnyed volt. Bizonyára a következő évad is sok-sok hasonló jó élményt tartogat a pécsi zenekar rajongóinak.
A Titánium-évadban egyébként sok remek koncertet hallgathattunk meg, csak hogy néhányat említsünk:
Az Egy koncert – két sláger című esten a műsoron két örökzöld klasszikus szerepelt (Csajkovszkij: b-moll zongoraverseny, Dvořák: Újvilág szimfónia), olyan dallamok, amiket a komolyzenét kedvelők túlnyomó része ismer.
Két születésnapon is „közreműködött” a zenekar: az egyik a híres pécsi zeneszerző, Vidovszky László 75. születésnapi hangversenye, a másik Eötvös Péter szintén 75., nagyszabású születésnapi koncertje volt, melyről mi is írtunk élménybeszámolót.
Először hallhatta a pécsi közönség Giacomo Puccini első, nem éppen tündérmesét feldolgozó rövid operáját, a Lidérceket (Le Villi) a csodálatos akusztikájú pécsi hangversenyteremben, híres külföldi operasztárok közreműködésével, valamint a Pécsi Balettel, a Pannon Filharmonikusokkal, a debreceni Kodály Kórussal, olasz karmester vezényletével.