10 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaTóátugrással startol a Fishing

Tóátugrással startol a Fishing

Kezdődik a Fishing on Orfű fesztivál, amely közel száz fellépővel és rengeteg szabadidős programmal várja a látogatókat. Az ünnepi nyitány idén is a hagyományos „tóátugrás” lesz, amelyet csütörtökön délután tartanak.

Az orfűi Panoráma Camping már negyedik alkalommal ad otthont a Fishing on Orfű fesztiválnak. A Pécstől 15 kilométerre található üdülőfaluban ezúttal is három napig tart a rendezvény, az eddigi évekhez képest viszont idén sokkal több látogatóra számítanak a szervezők.

Tisztelegve a hagyomány előtt idén is tóátugrással nyitják a fesztivált, nem adva fel a reményt, hogy egyszer valakinek sikerül – írják az MTI-hez eljuttatott közleményben, amelyből kiderül, hogy ezúttal azonban egy rendkívüli tóátugrási kísérletnek lehet megfigyelője (vagy résztvevője) az, aki csütörtökön 15 órakor az Orfűi tó partjára látogat. Lovasi Andrásék ugyanis egy nemzetközileg már ismert vízparti „őrületet” hoztak el Orfűre, amely az angolszász nyelvterületen Slip and Slide névre hallgat: egy több mint 20 méter hosszú rámpa vizes folyosóján indulnak majd neki a bátor jelentkezők, hogy a pálya aljánál lévő meredek felívelés dobja ki őket a tó vize fölé.

A fesztivál első napján olyan zenekarokat láthat-hallhat a közönség, mint a több év után visszatérő Hiperkarma vagy az Irie Maffia, de a három nap alatt koncertet ad a Quimby, az Európa Kiadó, a Budapest Bár, a Heaven Street Seven, a Kiscsillag, a Vad Fruttik, a Supernem, az Intim Torna Illegál, az Üllői Úti Fuck, a Subscribe, a PASO, a Brains, az Erik Sumo Band, az Akkezdet Phiai, a Hősök, a Bëlga, a Pál Utcai Fiúk, a Magashegyi Underground, Pál István „Szalonna” és Bandája, Hobo, Ferenczi György és a Rackajam, a Kaláka és Kispál András új zenekara, a Velőrózsák is.

A külföldi produkciók palettáját olyan, itthon már jól ismert előadók színesítik, mint az angol Ian Siegal, az osztrák Ripoff Raskolnikov, a francia La Fanfare En Pétard vagy a The Braindogs elnevezésű nemzetközi supergroup. A fesztiválozóknak a koncerteken kívül is kínálnak érdekes szórakoztató programokat. Strandra, aquaparkba, kerékpártúrára, barlangi kaland- és hosszúlépés fröccstúrára is várják őket.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő