Azért, hogy a Zsolnay Fényfesztivál évről évre fejlődhessen, és mindig újabb lenyűgöző látnivalókat kínálhasson a látogatóknak, a szervező Zsolnay Örökségkezelő NKft. szponzori együttműködések kiépítésére törekszik. Az idei évben a ZEISS, a világ egyik vezető szemüveglencse-gyártó cégeként a fesztivál kiemelt partnere lett és 4 éves együttműködést kötött a ZsÖK-kel.

– Ha fény, akkor látás, a ZEISS pedig a látással foglalkozik, így nagyon megörültünk, amikor megtudtuk, hogy létezik Magyarországon egy olyan nagyszabású, minőségi program, melynek középpontjában a fény áll. Sok jót hallottunk a rendezvényről, és amikor utánanéztünk, magunk is azt tapasztaltuk, hogy rendkívül magas színvonalú, így egyértelmű volt, hogy itt a helyünk – mondta el Tar Géza, a ZEISS marketing menedzsere.

A mindkét fél számára számos előnnyel bíró, hosszú távú együttműködés keretében a ZEISS évről évre egyre jelentősebb szponzorként kíván részt venni a Zsolnay Fényfesztivál életében, amit a rendezvény marketingkommunikációs megjelenések biztosításával viszonoz.

Idén a ZEISS biztosítja a Zsolnay Light Art Fényfestőverseny díját, továbbá kitelepül a fesztivál több pontjára. Ezeken az érdeklődők megismerhetik a ZEISS új termékét, a teljes UV-védelmet nyújtó színtelen szemüveglencsét, mellyel új sztenderdet állított fel az iparágban. A szakemberek nemcsak bemutatják a lencsét, hanem ingyenes UV-bevizsgálást is végeznek, amely során a látogatók megtudhatják, hogy mennyire védi a szemüket a szemüvegük és ajánlásokat kaphatnak a számukra ideális megoldásokról.

(x)

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés