5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapHírzónaTovábbi segítséget kaphat a Jelenkor

További segítséget kaphat a Jelenkor

Bár a város sincs jó anyagi helyzetben, most a még rosszabb sorsú Jelenkor Alapítványnak dob mentőövet. A folyóirat további megjelentetése pénzhiány miatt ugyanis kérdésessé vált. Ha lesz rá mód, a mostani kétmilliós segítséget év végén még meg is toldják.

Mint az közismert, a Pécsett szerkesztett, országos terjesztésű irodalmi és művészeti folyóirat az elmúlt időszakban komoly veszélybe került. Az is kérdéses volt, hogy a soron következő, októberi számot meg tudja-e jelentetni a kiadó. Ágoston Zoltán főszerkesztő nem átallott kéréssel fordulni az olvasókhoz, s nyílt levélben kérte őket, legyenek a lap előfizetői.

A város sem késlekedett sokat, hiszen röviddel a „gyászos hírek” után, támogatásáról biztosította a szerkesztőséget. Mint azt dr. Hoppál Péter, a város kulturális bizottságának elnöke elmondta, a polgármester saját keretéből félmillió, míg a bizottság másfél millió forinttal támogatja a kiadót, hogy elháruljon a veszély. „Egy nehéz helyzetben lévő város segített egy még nehezebb helyzetben lévő, ám Pécs hírnevét öregbítő, minőségi folyóiratnak” – így a bizottsági elnök, országgyűlési képviselő.

A tisztségviselő elmondta: a segítséggel minden bizonnyal sikerül biztosítani a lap fennmaradását, azonban kilátásba helyezte: amennyiben ismét problémás lesz a további működés, még idén újabb támogatást nyújthat a város. A továbbiakkal kapcsolatban már nem tudott nyilatkozni Hoppál Péter, mondván, a város jövő évi költségvetése még nem ismert.

Újdonság, hogy a Művészetek Házáról Pécsre szálltak a folyóiratot kiadó alapítvány alapító jogai. Mint ismert, korábban a megyei önkormányzat nyújtott támogatást a Jelenkorhoz, ám ez évtől, ahogy a Művészetek Házáról, úgy a lapról is levette a kezét.

A Pécsett szerkesztett Jelenkor országos terjesztésű irodalmi és művészeti folyóirat jelentős pécsi lapokat tudhat elődjének. Első száma 1958 októberében látott napvilágot, s már 1960 és 1964 között (Tüskés Tibor szerkesztésében) az egyik legjobb magyar irodalmi lapnak tartotta a kulturális közvélemény. A hetvenes évektől a Jelenkor – Szederkényi Ervin főszerkesztő, majd egy időben Parti Nagy Lajos és Csordás Gábor szerkesztői munkája nyomán – még inkább a hazai irodalmi élet meghatározó orgánumává vált, így a hetvenes-nyolcvanas években főképp itt közölték írásaikat az ún. ,,új próza” képviselői, Esterházy Péter és Nádas Péter.

Egy-egy mai Jelenkor-szám kiadása mintegy kétmillió forintba kerül. A lap ezer példányban jelenik meg, és jelenleg 450 előfizetője van.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő