Turku-Tallinn: Wintermans nekivágott

Vasárnap indult kerékpárral Pécsről és kedden érkezik Budapestre Simon Wintermans Pécsett élő, holland születésű művészettörténész, aki Turkut és Tallinnt, Európa két idei kulturális fővárosát köti össze bicikliútjával.

A férfi tavaly 6600 kilométert kerekezett, hogy virtuálisan összekapcsolja Európa kulturális fővárosait: Essent, Pécset és Isztambult. Simon Wintermans úgy döntött, hogy mostantól minden évben megpróbálja pécsi polgárként bicikliútra fölfűzni az aktuális kulturális fővárosokat és megtudakolni, megtapasztalni, hogy létezik-e európai egység.

Az MTI-nek megvallotta, hogy későn határozott – 2010 novemberében – az újabb útról, ezért a hivatalos programokba nem kerülhetett be, és a szponzorok is elmaradtak. Ez nem szegte kedvét és saját zsebből finanszírozza útját. Budapestről repülővel utazik a finnországi Turkuba, majd onnan kerekezik Helsinki, Viborg és Szentpétervár érintésével Észtország északi városába, Narvába, onnan délre megy, majd Tallinnban fejezi be a négyhetesre tervezett mintegy 2500 kilométeres utat. Továbbra is keresi az európai egységet, de fontosnak tartja, hogy fölhívja a figyelmet a szinte ismeretlen és kicsi Észtországra.

Az európai egységről elmesélte, hogy biciklitúráin ezt eddig egyedül Elzászban tapasztalta, a régi Maginot-vonalnál, amelyet a franciák a 30-as években építettek az ország védelmére a német támadás ellen. A vonal a belga határtól az Alpokig húzódott. Manapság semmiféle feszültség nem tapasztalható a térségben a franciák és a németek között, a vonalnál emlékhely van és kétnyelvű tábla igazít el az ott elesett francia és német katonák nyughelyéről – idézte fel Simon Wintermans.

Kérdésre elmondta, hogy Afrikában tanulta meg a magyar nyelvet, mert magyarok közt egyetlen külföldiként részt vett 1987-ben a Teleki Sámuel emlékexpedícióban. Négy évre rá művészettörténész hallgató volt Amszterdamban, amikor egy diákcsereprogramban mint magyarul már valamit tudót elküldték Pécsre, de még nem működött a művészettörténész szak, ezért diákból tanár lett és egy évig holland nyelvet tanított az egyetemen. “Azután megtaláltam Katámat és most már 15 éve pécsi polgár vagyok” – tette hozzá.

Simon Wintermans Turkut és Tallinnt fölkereső biciklis útját nyomon lehet követni a www.europeonbike.info oldalon.

Hirdetés

Comments are closed.