5 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapKultZónaÚjra Pécsett fesztiváloznak Európa meghatározó egyetemi színházi társulatai

Újra Pécsett fesztiváloznak Európa meghatározó egyetemi színházi társulatai

Június közepén – hat év szünet után újra – 11. alkalommal látja vendégül Európa meghatározó egyetemi színházi társulatait Pécs, a Pécsi Tudományegyetem, és azon belül a Janus Egyetemi Színház. Az előadások minden érdeklődő számára nyitottak és ingyenesek, szeretettel várják a közönséget.

A Pécsi Tudományegyetem (PTE) színházi társulata, az idén 25 éves Janus Egyetemi Színház (JESZ) kezdettől jelen van a legfontosabb hazai alternatív fesztiválokon, produkciói több díjban részesültek. 1999-től külföldi találkozókon is képviseli a hazai egyetemi színjátszást Észtországtól Bulgáriáig, Belgiumtól Isztambulig. Emellett nemcsak vendége, hanem rendszeres szervezője is a nemzetközi találkozóknak, és idén – hat év szünet után újra – 11. alkalommal látja vendégül Európa meghatározó egyetemi színházi társulatait.

A fesztivál kapcsán Tóth András Ernő, a házigazda Janus Egyetemi Színház igazgatója elmondta: „A legtöbb társulat nem először jár Pécsett, és nagy örömünkre szolgál, hogy idén egy marokkói társulat is ellátogat hozzánk. A résztvevő hat külföldi vendégen kívül az egyetemi színjátszás komolyabb hagyományokkal rendelkező társulatait, a szegedi és debreceni csapatot is meghívtuk, velük próbálunk szorosabb kapcsolatot ápolni, évről évre figyelemmel követjük egymás munkásságát”.

A június 14-én kezdődő, ötnapos fesztivál programja nagyon színesnek ígérkezik. A litvánok egy mozgásszínházi előadást hoznak, melyet a covid-járvány kényszerű lezárása inspirált. Az észtek, csakúgy mint a JESZ, egy népmesei motívumokon alapuló produkciót mutat be, a román csapat fájóan aktuális háborús témájú előadással készül. Izgalommal várják a szervezők a pozsonyi és a prágai színi akadémia hallgatóinak előadásait. A szlovákok holokauszt témát hoznak, a csehek női szerzők műveiből válogatott filozofikus szövegeken alapuló produkciót. Az előadások minden érdeklődő számára nyitottak és ingyenesek, szeretettel várják a közönséget!

A részletes program ide kattintva érhető el.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő