Változatos megyéink: művészek alkottak

Változatos megyéink az Európai Unióban címmel a kormányhivatalok és a Hungarofest Nonprofit Kft. közös művészeti pályázatot hirdetett fiatal képzőművészek, alkotók számára. Az eredményhirdetésre a minap került sor Pécsett.

A pályázatra olyan művészeti alkotásokat vártak, amelyek üzenete a kormányablakokhoz köthető. A cél az volt, hogy a kultúrán, a művészeten, a fiatal tehetségeken keresztül új eddig ismeretlen művészeti értékek alkotását ösztönözze, amelyeket hazánk, illetve az egyes megyék szeretete, identitása ihlette, továbbá a fiatal képzőművészeknek, tehetségeknek lehetőségét adjon a bemutatkozásra.

inden Magyarország területén belül állandó lakcímmel rendelkező 18. életévét betöltött, 35 év alatti magyar állampolgár pályázhatott már meglévő, vagy újonnan elkészített saját művészeti alkotásával. Minden pályázó legfeljebb egy művészeti alkotással vehetett részt. A pályázónak abban a megyében kellett pályáznia, ahol állandó lakcíme is be van jegyezve.

Minden olyan kulturális, művészeti alkotással lehetet pályázni, amely egy művészeti ágat képvisel, vagy akár a művészeti ágak közötti választóvonalak elmosódását szemlélteti, legyen szó képzőművészetről, iparművészetről, irodalmi művek bemutatásáról, népművészetről, mindezek vizuális megjelenítéséről. Olyan műalkotásokkal lehetett pályázni, amelyek üzenetükben, tartalmukban és megjelenésükben a Kormányablakokhoz köthetőek, amelyek díjazás esetén a kormányablakokhoz köthetőek, és díjazás esetén a Kormányablakban vagy Kormányhivatalban állandó elhelyezést nyerhetnek. A pályázaton tudományos munkával és zenei művekkel nem lehetett részt venni.

Szeptember 15-ig 9 pályázat érkezett be a kormányhivatalba.

A zsűri az alábbi döntést hozta:

1. helyezett mű alkotójának neve: Dr. Szentpéteri L. József
1. helyezett mű címe: (3 természetfotóból álló sorozata: „Medvehagymás hegyoldal”, „Májvirágok derítődött bükkfalevél alatt”, „ Patakban kavargó falevelek”)

2. helyezett mű alkotójának neve: Erdélyi Péter
2. helyezett mű címe: Magyar mozaik
Töredékek-életek történelmi regény

A nyertes pályaművek díjátadása: 2011. október 14. Pécs, Nagy Lajos király u. 3. Kormányablak

Hirdetés