Zeneszó a borvidékről

A Színház téren vasárnap délután hat órakor a Villányi Ifjúsági Fúvószenekar lép fel, hogy kellemes estét szerezzen a tánc és zene kedvelőinek.

A Pécsi Kulturális Központ ,,Térzenék és táncházak” sorozatának vasárnapi rendezvényén Villány életérzését, kultúrájának egy kis szeletét hozza el a fúvószenekar. Az együttes zenei tudása, széles repertoárja garantálja a tartalmas szórakozást.

A kilencvenes évek második felében alakult együttes az évtizedek során rengeteg változáson ment keresztül, a kezdeti néhány résztvevőből mára több mint negyven tagú lett. Repertoárjukban a német népdalok, báli szerzemények és indulók mellett olyan műfajok is helyet kaptak, mint a könnyűzene, vagy a musical világának ismertebb darabjai. Fellépéseik során külön műsoridőt szentelnek a német hagyományoknak és a vegyes, könnyedebb dallamoknak.

A formáció mind Pécsett, mind a környező településeken is visszatérő vendégnek számít. Emellett járt már Németországban, s horvát szomszédaink is szívesen látták őket.

Czimermann Zsuzsanna írása.

Hirdetés