16.6 C
Pécs
hétfő, október 7, 2024
KezdőlapPécs AktuálLeváltották a Dunántúli Napló főszerkesztőjét – a lapot korábban már vezető Pauska...

Leváltották a Dunántúli Napló főszerkesztőjét – a lapot korábban már vezető Pauska Zsolt az utód

Szakmai berkeken belül már napok óta keringett a váltással kapcsolatos pletyka, a baranyai lapot és annak online felületét, a Bama.hu-t kiadó Mediaworks pénteki, eldugott közleménye azonban pontot tett a találgatások végére.

A Mediaworks vezetőségében már 2016 óta dolgozó Pauska Zsolt – aki a cég tartalomfejlesztési igazgatója volt – korábban már kétszer is vezette a baranyai lap szerkesztőségét a 90-es évek végén és a 2000-es években, így egyáltalán nem ismeretlen számára „új” munkája. Annyiban azonban mégis szokatlan a dolog, hogy a kiadó nyúlfarknyi közleménye alapján Pauska nemcsak a Dunántúli Napló és a Bama, hanem a Somogyi Hírlap és a Sonline főszerkesztője is lett szeptember 1-én, amiről már a két hírportál impresszuma is árulkodik. Hogy ez a későbbiekben a két szerkesztőség munkájának racioanlizálását, összevonását is jelenti-e, egyelőre csak találgatni lehet.

A kormányhű médiaholding, a KESMA baranyai zászlóshajóját az elmúlt szűk 8 évben Fülöp Zoltán kormányozta – a friss hírek fényében, a felsővezetés szerint minden bizonnyal zátonyra, amit a lap folyamatosan csökkenő, már a 10 ezret sem elérő példányszáma is alátámaszt. Arról mindenesetre egyelőre nincs hír, hogy Fülöp távozik-e a laptól, vagy lefokozás után azért elkezdhet dolgozni a szerkesztőség tagjaként. A Veszprémi Napló, szintén szeptember 1-i hatállyal leváltott főszerkesztőjét például a Veszprémkukac szerint pénteken kivezették a lap épületéből.

A Bama.hu-ra és a Sonline.hu-ra mindenesetre cikkünk megjelenéséig semmilyen hír nem került ki a főszerkesztők leváltásáról.

Fotó: HírFM / YouTube

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő