19 C
Pécs
csütörtök, október 10, 2024
KezdőlapPécs AktuálNagy a baj Pécsett: egyre több örökbe fogadott állat kerül vissza a...

Nagy a baj Pécsett: egyre több örökbe fogadott állat kerül vissza a menhelyre

A Pécs Környéki Állatmentő Alapítvány munkatársa elkeserítő tapasztalatokat osztott meg nemrég lapunkkal: az utóbbi időben sok olyan kutya került vissza hozzájuk, melyet egy, három, de akár öt vagy tíz éve fogadtak örökbe. Az indoklás pedig sok esetben fájdalmasan nevetséges.

Természetesen naiv dolog lenne részünkről azt állítani, hogy nem fordulhat elő olyan élethelyzet, mikor valakinek muszáj megválnia háziállatától – azonban Bach Zsóka a Pécs Környéki Állatmentő Alapítványtól úgy látja, nagyjából a koronavírus-világjárvány tombolásakor, tehát 2020 környékén „divatba jött”, hogy szinte mondvacsinált okokból küldik vissza a menhelyekre az ebeket korábbi örökbefogadóik. Ami természetesen azt mutatja, hogy az emberek minden szemléletformáló és figyelemfelhívó kampány, cikk, esemény ellenére sem lesznek sokkal felelősségtudatosabbak.

– Én mindig nagyon szigorúan adok örökbe, hangsúlyozom az adott kutyának akár a rossz szokásait vagy tulajdonságait is, éppen azért, hogy elkerüljük az olyan eseteket, mint ezek a mostaniak, amik elszaporodni látszanak. Emellett mindig elmondjuk, hogy nyugodtan kérjenek tőlünk segítséget, ha később válik problémássá az állat, hiszen talán csak egy kis tréning vagy több figyelem hiányzik a harmóniához. A tapasztalat viszont sajnos az, hogy a gazdáik sokszor könnyen megválnak a korábban állításuk szerint imádott kedvencüktől. A legutóbbi néhány példa, amik eszembe jutnak: több év után most először tönkretett egy értékes bútordarabot az eb, az új élettárs nem akar háziállatot, vagy épp a korábban úgy szeretett másik négylábúval hirtelen verekedni kezdtek. Minden esetben hívtak, hogy rögtön vissza akarják adni a „bűnöst”, holott általában a viselkedésbeli változásoknak valamilyen oka van, amire biztosan lehetett volna másképpen is reagálni. Sajnos olyan kutya is visszakerül hozzánk a telephelyre, aminek tíz évvel ezelőtt kerestünk családot, ez pedig szinte biztosan azt jelenti, hogy ilyen idősen már nem fog kelleni senkinek, vagyis ott fogja leélni a hátralévő életét. Nem tudom, az emberek tisztában vannak-e vele, micsoda óriási szenvedést okoznak ezeknek a kis élőlényeknek, amik egyik napról a másikra újra a menhelyen találják magukat egy kennelben, mikor előzőleg párnák közt feküdtek az általuk imádott gyerekekkel. Természetesen én és a többi önkéntes igyekszünk a lelküket ápolni, de ez nagyon nehéz folyamat. Ahogy mindig, most is arra kérek mindenkit, aki gondolkozik az adoptáláson, hogy mérlegelje, tényleg vállalni tudja-e azt, hogy addig gondoskodik a jószágról, amíg él – nyilatkozta lapunknak az állatmentő.

Két szerencsés kutya: habár visszaadták őket, azóta újra – remélhetőleg örökre – családra leltek

Hangsúlyozta, nagyon sok esetben ők nem tapasztalják a korábbi gazdák által felsorolt nehézségeket a menhelyre visszakerülő kutyáknál, emiatt úgy vélik, az olyan – sajnos sokszor hallott – bélyegek mögött, mint a „hülye dög”, vagy a „kezelhetetlen korcs” tulajdonképpen az áll, hogy nemes egyszerűséggel az emberek ráunnak az állattartásra. Mint mondta, az adoptálás után is tartják a kapcsolatot a családokkal, korábban soha nem tapasztalták ezt a jelenlegi trendet. Azokat a kiskedvenceket, melyeket visszakapnak, persze újra megpróbálják örökbe adni, abban a reményben, hogy az új családjukban majd valóban életük végéig boldogok lehetnek.

– Sajnos úgy látom, sokszor abszolút nincs értékük az állatoknak. Ráadásul azzal nyugtatják ilyenkor magukat az emberek, hogy nem tették őket utcára, ami persze igaz, de ettől nem lesz kevésbé nagy kegyetlenség – tette hozzá végül szomorúan.

Még gazdára váró szépségek, a jobb oldali kutya több év után került vissza az állatmentőkhöz

Mi lehet a megoldás?

Závodi Boglárka pécsi kutyatrénert kérdeztük arról, milyen lehetőségeket lát, ha valaki ahelyett, hogy azonnal lemondana a házikedvencről, inkább megpróbálna segíteni a kellemetlen helyzeten. Abban a szakember is mélyen egyetértett a korábban idézett Bach Zsókával, hogy a nulladik lépés átgondolni, valóban felelősséget tudunk-e vállalni egy kisállatért, élete végéig. Hiszen benne is van a nevében: örökbefogadás, ami néha nehézségekkel jár, áldozatokat is kell hozni, és a többi. Persze nincs is szebb dolog, mint ártatlan élőlényen segíteni, hogy miért érdemes házi kedvencet adoptálni, arról többek közt ebben a korábbi cikkben is írtunk.

– Alapvetően a kutyaválasztás előtt kellene mérlegelni és dönteni, tudjuk-e vállalni, hogy az állat nem egy gép, van személyisége, ami valamennyire változhat az idő előrehaladtával, ahogy öregszik, más szokásai is kialakulhatnak, az örökbefogadás pedig természetesen az időskorát is magába foglalja. A rendszeres foglalkozás és az, hogy kiismerjük kedvencünket segíthet benne, hogy az új attitűdökön tudjunk finomítani, akár szakmai segítséget kérve. Tapasztalatom szerint egy kutya sem lesz csak úgy együttműködő mindenkor, a jól nevelt állatban és emberrel való jó kapcsolatában ott a sok munka, aminek az eredménye a könnyed, boldog, közös idő – nyilatkozta lapunknak Závodi Boglárka, aki természetesen trénerként hisz benne, hogy a legtöbb felmerülő problémán lehet javítani. Annak ellenére, hogy a mentett állatoknál nagyon erős lehet a „csomag”, amit hoznak magukkal – tette hozzá.

Mint mondta, vannak olyan helyzetek, mikor már nem érhető el optimális viselkedés, ilyenkor csupán enyhíteni lehet a gondon, de teljes mértékben egyetért azzal, hogy ha a gazdája foglalkozik a kutyával és elfogadja, hogy neki is oda kell figyelnie rá, nem csak elvárja tőle, hogy működjön gombnyomásra, akkor máris előnyösebb pozícióból indulhatnak a közös úton.

Nem csak kutyák vannak bajban…

Természetesen az állatmentők mindenféle élőlényt felkarolnak, talán a legégetőbb probléma minden évben, hogy nem tudnak többet elszállásolni macskából, annyi bársonytalpú van már önkénteseiknél és ideiglenes örökbefogadóknál. Aki szívesen magához venne egy ilyen szeretetre vágyó szőrmókot, mindenképp nézze meg a Pécs Környéki Állatmentő Alapítvány közösségi oldalát, posztjaik és fotóik között biztosan megtalálja a tökéletes új családtagot. Természetesen ugyanígy a többi menhelyen is érdemes körülnézni: Pécsett működik például a Pécsi Morpheus Állatmentő Alapítvány, a Hachiko Állatvédő Egyesület és Menhely, a Baranyai Radikális Állatvédő Alapítvány, a Kulturált Állattartásért és Tiszta Környezetért Egyesület, valamint a Misina Természet- és Állatvédő Egyesület. Mindegyikük szívesen fogad önkénteseket, adományokat, gyakorlatilag mindenfajta segítséget.

Kiemelt képünk illusztráció.

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő