13 C
Pécs
péntek, október 11, 2024
KezdőlapPécs AktuálNem bírt a tavalyi bronzérmessel a PMFC női csapata

Nem bírt a tavalyi bronzérmessel a PMFC női csapata

Egy félidőn át jól tartotta magát az élvonalban újonc PMFC, a szünet után azonban az MTK sebességet váltott.

Remekül kezdte a szezont Németh Zsolt vezetésével a PMFC női labdarúgócsapata az NB I.-ben, hiszen a Szekszárd elleni első fordulós döntetlen után Szegeden tudtak nyerni Turiék. A harmadik körben, szombaton azonban már egy valódi élcsapat, a tavaly bronzérmes MTK volt az ellenfél hazai pályán.

A két gárda közti különbség látszott is, hiszen a fővárosiak sokkal többet birtokolták a labdát, és több helyzetük is akadt az első félidőben – szűk fél óra elteltével a vezetést is megszerezték. Ezzel együtt is jól tatotta azonban magát a Pécs, aminek kicsivel a szünet előtt meg is lett az eredménye. Kiss lőtt szinte a semmiből egy hatalmas gólt, így döntetlenről várhatták a felek a második félidőt.

Kiss Gabriella lövése után a kapufáról vágódott a labda az MTK kapujába

Az MTK-t azonban láthatóan alaposan felbosszantotta a kapott gól, és a fordulás után magasabb fokozatra kapcsoltak a kék-fehére. Az 53. és a 65. perc között háromszor is betaláltak, erre pedig már nem volt válasza a PMFC-nek, 4-1-es hazai vereséggel zárult a meccs. Igaz, eiatt nem nagyon kell szégyenkeznie Németh Zsolt csapatának.

PMFC–MTK 1-4 (1-1)
Labdarúgó-Női Simple Liga, 3. forduló. Pécs, 150 néző.
PMFC: Bednar – Bódis (Kövesdi, 85.), Bolboaca, Bocz, Rituper (Gyánó, 91.) – Kiss, Vasile (Máté, 75.), Spiel (Égi, 46.) – Farkas J. (Kőmíves, 85.), Turi, Belaya. Vezetőedző: Németh Zsolt.
MTK: Varga – Legendás (Tenyei-Tóth, 46.), Vajda (Farkas P., 79.), Palama, Pataki (László, 66.) – Bokor, Zágor – Mészáros (Murár, 66.), Siklér, Molnár (Szabó, 66.) – Vágó. Vezetőedző: Makrai László.

Gólok: Kiss (41.), ill. Palama (29.), Vágó (53., 55.), Vajda (65.).

Fotók: Kurdi József

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő