12 C
Pécs
péntek, október 4, 2024
KezdőlapPécs AktuálNyertesek és vesztesek a pécsi időközi választás után

Nyertesek és vesztesek a pécsi időközi választás után

Vasárnap az időközi képviselő-választást fölényesen nyerte a Péterffy Attila Pécs Jövőjéért Egyesület jelöltje, Fürj Csaba. Ebben a cikkben nemcsak azt próbáljuk megmutatni, kik a nyertesei és a vesztesei ennek a választásnak, hanem hogy akik nyertek, pontosan mit nyertek, akik pedig veszítettek, mit veszítettek. 

Lássuk először a számokat!

A részvétel jóval elmaradt a júniusitól, akkor a választópolgárok 52,46 százaléka, most 30,39 százaléka szavazott.

Az eredmény:

Fürj Csaba mind a hat szavazókörben nyert. Amíg a Fidesz jóval alacsonyabb részvétel mellett százalékosan ugyanannyi szavazót tudott elvinni az urnákhoz, mint júniusban, addig Péterffyék több mint húsz százalékkal többet. Utóbbira magyarázat lehet a jól sikerült mozgósítás és a jelölő szervezet nevének „péterffysítése” mellet az is, hogy a kevesebb induló miatt koncentrálódtak az ellenzéki szavazatok, és valószínűleg a szavazók is tudatosabban húzták be az ikszet, tanulva a júniusi kudarcokból. A megosztottság miatt akkor sok körzetet elvitt a Fidesz, noha az ellenzéki jelöltekre leadott szavazatok száma jóval magasabb volt, mint a kormánypárti voksoké.

Mind Péterffyéknek, mind a Fidesznek és csatolt részeinek (ÖPE és KDNP) nagyon fontos volt ez a mandátum, hiszen az időközi előtt a kormánypárt 11 képviselője állt szemben a várost vezető erők 9 képviselőjével, kisebb politikai szervezeteknek (Kutyapárt, Mindenki Pécsért, Tiszta Kezek, Mi Hazánk) 1-1, összesen négy mandátuma van. A Fidesz plusz egy képviselővel közelebb került volna a közgyűlési többséget jelentő áhított 13-as számhoz, Péterffyéknek pedig azért volt fontos a győzelem, hogy még közelebb lépjenek a Fideszhez, és a döntetlenhez.

Ez utóbbi történt, így Péterffyéknek most eggyel több adu van a kezükben, mielőtt megkezdik a tárgyalásokat a 25 fős közgyűlésbe képviselőket küldő politikai szervezetekkel annak érdekében, hogy az önkormányzati döntéshozási folyamat gördülékeny legyen, és a város működőképes maradjon. 

Van valaki, aki nagyobbat bukott a Fidesznél vasárnap: Kővári János a Fidesszel szövetséges ÖPE elnöke. Kővári húsz év után esik ki a pécsi közgyűlésből, ami különösen azért lehet fájdalmas számára, mert bő három hónapon belül két egyéni választókerületben is legyőzték, mégpedig simán. Júniusban kvázi hazai pályán, egy mecsekoldali körzetben szenvedett vereséget, így Kertváros volt az utolsó esélye, hogy helyi politikai tényező maradjon. Mivel a 2022-es országgyűlési választásokon is kikapott, szinte kizárt, hog​​y akár 2026-ban, akár később még egyszer megkapja a Fidesz logóját a neve mellé. Nagy kérdés, hogy félreáll és visszavonul, vagy a politikai túlélés érdekében más stratégiát választ, és esetleg megpróbálja a kormánypárttól eltávolodva újraépíteni önmagát. Utóbbira volt már példa a karrierjében, a 2010-es évek közepén, igaz, nem sokáig tartott az önállóság, miután kiegyezett a Fidesszel, hamar visszaállt a sorba. A TISZA Párt által szorongatott Fideszben azonban nem valószínű, hogy ilyen méretes zakók után benne látják a jövő emberét, viszont őt sem abból a fából faragták, aki szó nélkül elsomfordál, így lehetnek még meglepetések a Fidesz-Kővári történetben.

Szintén egyértelmű vesztesei a választásnak a Mi Hazánk, valamint a Bognár Szilvia-féle Tiszta Kezek támogatásával indult Körömi Attila. 

A Mi Hazánk számára a 2 százalék egészen biztosan nagy csalódás, még akkor is, ha “csak” egy időköziről van szó. A párt Pécsett általában az országos átlaga alatt szerepel, de júniusban még összehoztak 6,5 százalékot ebben a körzetben, amiért nem kellett szégyenkezniük. A most megszerzett 42 szavazat viszont bántóan kevés, ráadásul a számokat nézve az sem kizárt, hogy szavazóik közül sokan Fürj Csabára voksoltak.

Körömi Attilát a helyi fideszes média és több fideszes politikus megpróbálta “felemelni” a kampányban, Kővári mellett őt emlegették győzelemre esélyes jelöltként, szerepeltették, megszólaltatták. A Fidesz célja nyilvánvalóan a megtévesztés, az ellenzéki szavazatok megosztása volt, el akarták hitetni az ellenzéki szavazókkal, hogy Fürj helyett Körömire érdemes szavazni. A három pártot is megjárt politikus végül a Mi Hazánk jelöltjével megegyező számú szavazatot kapott, 42-t. A körzetben a Tiszta Kezek jelöltje júniusban öt százalékot ért el, Körömi kettőt. Sikertelennek bizonyult a pécsi fideszes propagandisták és politikusok által tolt “Kővári vagy Körömi” narratíva, bebizonyosodott, hogy a választók a totális hülyeségeket nem veszik be, és megbüntetik azokat, akik ennyire lenézik őket.

Körömit és persze Kővárit a fideszes médiumok közül elsősorban a Dunántúli Napló / Bama reklámozta a kampány ideje alatt, a másik fideszes médiatermék, a Pécs Aktuál Kővári sűrű szerepeltetése mellett inkább Fürj Csabát próbálta belekeverni egy abszurd ügybe, sikertelenül.

A Fidesz, Kővári, és Körömi mellett tehát a pécsi fideszes propagandamédia is az időközi választás nagy vesztesei közé tartozik.

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő