5 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapHírzónaErőszak: diákokat és tanárt is elmarasztaltak

Erőszak: diákokat és tanárt is elmarasztaltak

A tanárt és a diákokat is bűncselekmény elkövetésével vádolták meg abban az ügyben, amely még 2010 novemberében történt. Egy fiú és egy lány tanuló elkésett, emiatt szóváltás és dulakodás alakult ki az ügyeletes tanárral, aki végül pofon ütötte a lányt.

A diákok – akik már nem járnak az ominózus iskolába – ellen közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt, a tanár ellen könnyű testi sértés miatt emeltek vádat. A Pécsi Városi Bíróságon zajló korábbi tárgyaláson a diákok azt mondták, hogy mindössze három perccel nyolc után érkeztek meg az iskolába, a tanár fellépése ijesztő volt. A nevelő a tanulóktól kérte, írják fel magukat a késők közé, és menjenek az igazgatói irodába.

A 17 éves lány ennek azonban nem tett eleget, az 50 év körüli pedagógus ekkor állította meg. Később a tanár állítása szerint egy „makarenkói”, nevelési célzatú pofont adott, miután a lány a tanárnak az mondta, hogy „Maradjon a p***ján!” Az ütés miatt lépett akcióba a lány barátja, aki lefogta és meglökte a férfit, a lány ekkor a tanárt megrúgta.

A keddi tárgyaláson meghozott elsőfokú ítélet szerint a bíróság a fiatalembert és a fiatalkorú lányt közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt fél év börtön-, illetve fél év fogházbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását mindkét esetben két évre felfüggesztette. A tanárt könnyű testi sértés vétsége miatt marasztalták el, egy év próbára bocsájtották. A határozat a diákok tekintetében nem jogerős.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő