10 C
Pécs
szombat, október 12, 2024
Kezdőlapne pipáld kiPanelből lesz mintaház

Panelből lesz mintaház

Különleges panel-korszerűsítés készül Uránvárosban. A Páfrány utcai tízemeletes szinte minden részében megújul, a fűtési rendszert már korábban korszerűsítették, most újabb menet következik. S a liftet is a Nap hajtja majd.

Néhány évvel ezelőtt végezte el az uránvárosi negyvenlakásos épület lakóközössége – pályázati forrást is felhasználva – a ház külső szigetelését, a nyílászárók cseréjét. Az épület így már jó alapként szolgált arra, hogy egy újabb fejlesztéssel a belső fűtési rendszerüket korszerűsítsék és lakásonkénti hőmennyiség-mérést alakítsanak ki. Most pedig a Pétáv Kft. közreműködésével mintaépületet hoznának létre, ezért hamarosan a használati melegvíz-rendszer is korszerűsödik.

– Pécsett úttörőnek számító kísérleti projektről van szó, amely mintaként szolgálhat a többi távfűtött épület számára – mondta Rozsos Rózsa, a cég pr-menedzsere. – A házban úgynevezett „okos” használati melegvízmérőket és hőmennyiségmérőket szerelünk be, a tetőre pedig napelem-rendszert telepítünk.

 

Az új mérőkkel a felhasználó és a szolgáltató interneten keresztül egyaránt napi szinten frissülő adatokat kap az aktuális fogyasztásáról. A napkollektor pedig ingyen termel áramot a lépcsőházi világítás és a lift üzemeltetéséhez. Így a lakók spórolni tudnak a közös költségen és az áramfelesleget értékesíthetik is.

 

 

A távhőszolgáltató nem titkolt célja az is, hogy ráirányítsák a figyelmet a melegvíz-rendszerek felújítására is, a legtöbb házban ugyanis a falak hőszigetelésére, a nyílászáró-cserékre, és a fűtéskorszerűsítésre koncentrálnak, a használati melegvíz rendszerek érintetlenül maradnak.

Az újabb fejlesztés költségét a Pétáv állja, cserében a társasház közreműködik az értékelésben, a vizsgálatokban. A Pétáv Kft. várhatóan még idén nyáron elvégzi a munkát, a lakók többsége, felismerve az előnyeit, már egy korábbi lakógyűlésen a beruházás mellett szavazott.

Kalmár Virág a ház egyik albérletében él. Mint mondta, számára is azért van előnye a programnak, mert már most is a fűtésért a ténylegesen elfogyasztott hő után fizet, a jövőben azonban a közös költsége is csökkenhet. Ő egy 47 négyzetméteres lakásban él, nyáron 6 ezer forintot fizet melegvízért és a fűtés alapdíjáért, télen eddig 18 ezer volt eddig a legnagyobb összegű számlája, úgy, hogy egész nap otthon tartózkodik.

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő