1,5 milliárdot költ bérekre a Tüke Busz

A buszos vadsztrájk szervezése miatt elbocsátott szakszervezeti vezető bocsánatkérést vár a Tüke Busz vezérétől, amiért ő azt állította, béremelésre ment ki a december 21-i munkabeszüntetés, a cég azonban nem tud többet emelni a sofőrök juttatásain. Kiderült, egy sofőr átlagosan 363 ezer forintjába kerül a cégnek, a Tüke Busz pedig havi szinten csaknem 70-108 millió forintot költ a pilóták bérére – béren felüli juttatások nélkül.

Nem csitulnak a kedélyek a december 21-i vadsztrájk óta a Tüke Busznál. Bár nem romlottak el akkora számban, ráadásul egyszerre a buszok, a színfalak mögött tovább folytatódik a harc az elbocsátott szakszervezeti vezető és a cég vezetése között.

Előbbi azt szeretné, ha Árki Sándor bocsánatot kérne, amiért azt nyilatkozta a december végi „puccs” napján, hogy az egész a bérekről és béren felüli juttatásokról szól, de a Tüke Busz nincs abban a helyzetben, hogy további emelésekre lehessen számítani. Akkor 200 ezres fizetésekről és 20-30 százalékos béremelésről volt szó a cégvezető közleményében. Ez azonban a szakszervezeti vezető szerint nem igaz, közel sem keres ennyit egy átlagos sofőr.

Hofekker bocsánatkérést vár!

Bár Hofekker Ferenc korábban maga is elismerte, hogy vannak olyan pilóták, akik ennyit keresnek a cégnél, de csak nagyon kevesen tudják ezt a pénzt hazavinni. Az átlag nettó 150 ezer forint havonta.

– A cégünknek egy átlagos sofőri fizetés 363.164 forintba kerül havonta, havi szinten  pedig mintegy 70-108 millió forintot költünk a pilóták bérére – magyarázza Árki Sándor, aki megismételte, a Tüke Busz jelenleg nincs abban a helyzetben, hogy ezen érdemben emelni tudna.

Bár a Tüke Busznál nem voltak túl közlékenyek, lapunk megtudta, az autóbuszvezetők nettó keresete minden hónapban változik. A kézhez kapott fizetésüket nagy mértékben befolyásolja  a ledolgozott munkanapok száma és egyben függ a különböző pótlékoktól (pl. műszakpótlék, túlóra, pihenőnapi pótlék, jegyeladási jutalék stb.).

A cégnél valamivel több, mint 300 sofőr dolgozik. Köztük a decemberi kifizetett nettó átlagbér 154.067 forint volt és csak négy pilóta nettó keresett többet 200 ezernél.

A nettó fizetés mellé azonban számos juttatást kapnak a buszvezetők. Ilyen például a ruhapénz, vagy formaruha (20.500 forint értékben), a hűségjutalom (ez 114.200 forinttól 571.000 forintig terjedhet a ledolgozott évek száma alapján), a GKI igazolvány (80.000 Ft./fő 2013-tól), a havi cafetéria (16.666 forint jelenleg), önkéntes nyugdíjpénztári hozzájárulás (átlagosan 8500 forintot jelent a cégnek sofőrönként), és a családi bérlet, amelynek értéke kb. 20.000 forint havonta (2 felnőtt és 2 gyerek után számolva).

A béren felüli juttatások is pénzbe kerülnek a cégnek – mondja Árki.

Mint minden normális munkahelyen, a Tüke Busznál is fizetnek túlórapénzt az alapfizetés mellé. A kollektív szerződésben rögzített munkaidő kereten felül minden ledolgozott óra túlórának számít, de egy évben ez – a szerződés szerint – nem haladhatja meg a 300 órát. A túlóra minden órájára 50%-os bérpótlék jár, ha ez pihenőnapra esik, akkor a bérpótlék mértéke 100%. Ez számításaink szerint 1125 és 1687,5 forint között mozog óránként.

Úgy tudjuk, a Tüke Busz éves szinten körülbelül 1,5 milliárd forintot költ a pilóták bérére és egyéb, béren felüli juttatásaira összesen, miközben a teljes költségvetése 3,8 milliárd forint.

Az ügyben kerestük Hofekker Ferencet is, hogy mi a véleménye a számokról, de írásban eljuttatott kérdéseinkre sem válaszolt.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés

34 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Egész héten nem jár a 7.08-kor induló 7-es busz Kertvárosból. Egy halom ember a megállóban, busz sehol, 10 perccel később jön végre valami iszonyat öreg roncs, rajta a felirat: világörökség. Ez tényleg az. Döbbenet,a mi itt folyik. Már régen tüntetni kellene a városháza előtt. Ébresztő Pécsiek!!! Én megteszem az első lépést: jövő héttől nem veszek bérletet, inkább, gyalog megyek…

  2. Én csak szomorú vagyok, mint egy lány , ahogy az urak válaszolnak Hajrá Magyarország!!!

  3. 1. Munkabér = alapórabér+műszakpótlék+
    kafatéria+jegyeladási pótlék+munkaruha+családi
    bérlet –
    Ez a Tisztelt Vezér Igazgató munkabér számítási alapja.
    2.számszerűsítve: alapóradíj+műszakpótlék+jegyeladási pótlék
    =nettó 120.000.-Ft-ez havi 190-210 munkaórában.

    BÉREN KÍVÜLI JUTTATÁSOK:
    3.Munkaruha:1 évre 20.500-Ft .( meghatározott gyártónál-pl.:poló 3600 -Ft )Ki lehet számolni 1 évre hány db. póló jön ki ennyi pénzből.(Gyengébbek kedvéért,ez 5,6 db,majdnem 6 darab 1 egész évre) Hi Hi Hi
    4.Családi bérlet 1 feleség+ 2 gyermek estén:20.000 -Ft ? Ennyibe kerül 3 összvonalas bérlet.Micsoda kedvezmény!
    5.Kafatéria: 200.000/év:12hó =16.600.- Ft/hó
    6. Önkéntes nyugdíjpénztár hozzájárulás. 10 év után vehető fel a hozama,ha közben nem nyúlják le megint.
    7.Összesen nettó 120.000(munkabér pótlékokkal) +1600(munkaruha)+20.000.(családi bérlet)+16.600(kafatéria)+8.500(önkéntes ny.p.)=166.700 Ft NETTÓ!!!
    Valami hiba csúszott az Árki Úr számoló gépébe.Vajon az Ő munkabérét is így számolják ki?

    Mert ha igen, akkor azt a gépet használják a melós munkabérének a kiszámításánál is.

    Egyik lábbal börtönben,másik lábbal a sírban minden nap. És ehhez még vágjál jópofát a “Kedves Utasok”-nak is. Az alattad guruló szekér, meg bármelyik pillanatban meggondolja magát.És akkor a felelősség nem a Vezér Igazgató Úr-é valószínűleg.

    Mocskos egy narancsvörös színű ****nyaló világban élünk. Sajnos!!!

  4. Az is érdekelné az olvasókat, hogy a városháza működése mennyibe kerül az adófizetőknek? Csak a bérek jutalmak és egyéb juttatások meg a tanácsadói szerződések kifizetett összege érdekel. Továbbá az, hogy ezen hány ember osztozik, mik az arányok. A Tükénél hányan dolgoznak, talán 400-an? Ebben benne van a vezetők milliós fizetése és prémiuma. És a városháza bérköltsége mennyi és hány ember kap onnan fizetést? Csak a korrektség jegyében szíveskedjen azt is megírni.

  5. Hoffeker úr,

    Jól csinálja, talán még a végén egy ‘magyar’ Jimmy Hoffa válik Önből.
    Csak aztán vigyázzon, hogy be ne betonozzák Önt is valahová.

  6. Kérdésnek!
    Nem lapítok tisztelt hozzászóló! Mindennek el fog jönni az ideje, várja ki kérem.
    Meg fog döbbenni! De azért felhívom a figyelmét a következőkre:
    Ha valaki elhiszi azt, hogy ma Magyarországon 8 óra munkával nettó 200-220. 000 forintot lehet keresni, plusz a túlórák után járó bér, azzal az emberrel nem kívánok vitatkozni!
    Nem lapítok, tisztelt hozzászóló, kivárom az időmet. Az én kommentjeim sem hülyébbek mint az öné, de ellentétben az Ön állításával és az Ön hozzászólásával ÉN adom a nevemet. De ne baxtassuk egymást, mert már rég nem az eredeti problémáról beszélünk, hanem egy hangulatkeltés színterére léptünk, amiben nem kívánok ezen a fórumon részt venni. A kollégáknak is ezt ajánlom, nem érdemes belemenniegy ilyen…… dologba. Biztosan nyilvános lesz az ezzel kapcsolatos eljárás, szeretettel várom!

  7. Talán a közeljövőben lesz bértárgyalás ,hogy a gané tüke vezetés a gané városvezetéssel karöltve lejárató híreket tesz közzé csak úgy? Ezért kell a közvéleményt a dolgozók ellen fordítani. Érdekes mióta úgymond felelősségre vontak mindenkit akit kellett rohadt sok minden változott!Minden maradt a régiben. Azzal foglalkozzál kedves újságíró esetleg megtudd miért is nem jár a 2/a járat?!! Ja, vagy az az állásodba kerülne? Azt mondta a főnököd ma kispajtás lejáratsz 300 embert mert különben ki vagy rúgva? Nem gondolkoztál el rajta, hogy neked is kéne egy jó szakszervezeti vezető aki kiállna érted hogy ne úgy keress pénzt,hogy másokon gázolsz át a csicska fizetésedért? Emberek! Meddig tűrjük még hogy a meghírdetett időpontban nem jön a busz amire a bérletvásárlással gyakorlatilag szerződést kötöttünk?!!! Ez nem szerződésszegés?? A következő menetrendben már benne se lesz a járat mert látják, hogy a bírkák némán tűrnek, a fejesek meg elteszik az ebből megmaradt nem kevés lóvét!!

  8. Még valami! Ez a börtön dolog olyan szokott ám lenni, hogy az alatta lévőket is megnézik! Szerinted tiszták lesznek? Tudod a hal nem tud úszni az uszonyok és a test nélkül! Ha levágják a fejet, döglenek a tanácsadók is.

  9. Egyszer volt hol nem volt, volt egy cikk az általad említett emberről. Elolvasva a hozzászólókat a többség nem azt írta, amit Te. De hát az ember már csak ilyen gyarló. Azt nem tudom, hogy szakmailag milyen ember, egy valamit viszont tudok. A vezérigazgatók az embereikre szoktak támaszkodni. Azt szokták mondani, hogy az a jó főnök, aki a munkát másra osztja, aztán ő zsebeli be a dicsőséget. Ez bizony a legtöbb helyen így megy. Igazából nem a vezérnek kell érteni minden apró-cseprő dologhoz. Ha így kéne, hogy legyen, akkor a többi alattvalóra nem lenne szükség! Még a kisebb főnökökre sem!
    Szerintem ő megbízott az alatta lévő egyéb főnökökben, akik közül valószínűleg volt, aki jól félre vagyis megvezette. Ez lehet szándékos, vagy a kis főnök sem értett jól a rábízott feladatokhoz. Egyértelmű számomra az eddigi cikkeket olvasva. Azt hitte, hogy jó szakemberek, aztán félre ment a szekér. Az is lehet, hogy az addigi jó szakemberek félre lettek állítva. Ha egy cégnél a kisebb főnökök értik a dolgukat, akkor nem hiszem, hogy ez a cég idáig jutott volna. Az igaz, hogy van egy mondás, hogy fejétől bűzlik a hal, de a halnak szemei és kopoltyú is vannak! A fej több részből áll!

  10. A városnak, vagy a Tükének nincsenek is buszai, mert az Elvtársak elpasszolták az összeset egy kézzel írt, 2,4 milliárdos számlán! Miről beszélsz? APEH vizsgálat folyik és agyonbüntették a PK-t az elvtársak és K. úr és M úr hathatós közreműködése miatt. Miről beszélsz? Örülj annak, hogy még van tömegközlekedés Pécsen. És van egy fogadásom hogy új buszok is lesznek. Ne légy kishitű! Kitartás.

  11. Tomtom! Tudom kivagy! Könnyű felismerni a szöveged alapján. Egy bukott ügyvezető már csak erre képes.

  12. Folyamatosan maradnak ki járatok. Reggel és délután a legszembetűnőbb. Hol van pl. a 2/A, ami egy fővonalon közlekedő járat lenne, ha lenne. Meddig kell még szétrohadt, elrozsdásodott buszokon utaznunk? Van olyan Ikarus, aminek már a rendszáma is teljesen lekopott. Hogy mehet ki ilyen a forgalomba? Egyszerűen borzalmas, hogy a város vezetői évek óta nem tudnak úrrá lenni a problémán. Ilyen tehetetlen vezetése még nem volt Pécsnek. A jelen helyzetben is lett volna lehetőség arra, hogy évente néhány darab
    új buszt vásároljanak, de nem tették. “Aki el akar érni valamit, az módszert keres, aki nem az kifogást.”

  13. Tisztelt Rokon!

    Megnéztem a Tüke honlapját. Ott olyan főnököket látok (Árkin kívül), akiket félreállítottak a decemberi ügy miatt. Ezek szerint ŐK IS KAPTAK ÉV VÉGI JUTALMAT. Ön legalábbis, mint rokon ezt állítja. Akkor miért is zsörtölődik? Viszont ha visszanézi a cikkeket, akkor az is olvasható, hogy pont a Tüke vezére nem kapott év végi jutalmat. Viszont ahogy láttam, ezek a kisebb főnökök sem keresnek rosszul! Szerintem szívesen melózna annyiért bárki. Én kívülállóként úgy látom ezt az egész helyzetet, hogy ez egy harc a vezérük és a szakszervezetes között.

    Tisztelt VoltPesti!

    Tudja mikor lenne itt igazság? Ha nyilvános lenne a sofőrök fizuja (minden juttatással együtt), abból lehetne egy átlagot is vonni. Amíg az utca embere ezt nem látja, addig azt gondol, amit akar. Ugye a főnökség (nem csak a vezérük) fizetése látható az ábrán, a többi dolgozóé nem. Egyszer itt megjelent egy érdekes cikk, ahol ha felnagyította az olvasó a képet, akkor azt is láthatta, hogy egyesek (neveket is írtak) milyen jó plusz pénz kaptak, mint felügyelő bizottsági tagok. Tessék utána nézni!

  14. T. érdeklődők!

    Hol volt, hol nem volt, (sőt még most is van) a Magyar Közút Kht Baranya Megyei Igazgatósága. Ennek a Kht-nak volt (most már nincs és ennek örülnek is az ott dolgozók) egy főmérnöke, akit úgy hívtak, hogy Árki (bár, lehetett volna bárki). Hazánkban már megszokott módon, mások hátán kapaszkodott idáig és mindenkit eltaposott aki az útjába került (még azt a személyt is, akinek köszönhette a főmérnökséget). Olyan buta volt (most is az), hogy a szakmai kérdésekben sohasem tudott dönteni (most sem tud), minden esetben a beosztottaira hagyatkozott. Egyszer aztán megüresedett a Kht. igazgatói pozíciója, melyre (szakmai tudása alapján teljesen jogosan – gondolta ő) várományos volt. A Kht.-nál mindenki (kivétel a pár talpnyalója) el volt keseredve. A sors igazságot szolgáltatott, mivel az előléptetés napján napján a pesti főnökök nem a kinevezést, hanem a felmondásra vonatkozó visszautasíthatatlan “ajánlatot” hoztak. B’árki úr (a céges kocsi helyett) taxival és kis táskával szégyenszemre távozott. Az ott akkor és most is dolgozó kollégák a mái napig sírnak, és azt találgatják: mi az oka B’árki úr önként távozásának? Sokan feltételezik és még többen biztosra veszik, sőt vannak akik tudják, hogy bizonyos közbeszerzéseken bizonyos ember nem járt rosszul.

    B’árki úr akkor jól döntött, de most a Tükében ez az opció nem lesz felajánlva! Itt rögtön irány a börtön!

  15. Szerinted az hír Öcsém, hogy a napi 3500 járatból 1-2 kimarad vagy késik? Na hagyjál már!

  16. Hofekker miért nem akar beszélni? Miért lapít? Lehet, hogy más lenne ez a kép, ha megszólalt volna. Teleírja a médiát a hülye kommentjeivel, de a nevét adni valamihez már nem megy?

  17. Cafeteria: 200.000Ft/év
    Ruhapénzt: nem kapunk, csak ruhát 3 évente!!
    Hűséjutalom: 20 év folyamatos munka után kaptam netto 80.000Ft ( 5 évente kapunk )
    Bérlet: 2 nap múlva lejár, többet nem kapunk.
    GKI vizsga: 5 ÉVENTE!! és csak ~20.000Ft ( utána lehet nézni )
    Bruttó órabérem, 23 év munkaviszony után 890Ft !! ( bruttó!! )

    ÉS EZEKET + EGYÉB KÖLTSÉGTÉRÍTÉST A VEZETŐ BEOSZTÁSSAL RENDELKEZŐK IS MEGKAPJÁK, CSAK KICSIT SOKKAL MAGASABB ÖSSZEGBEN!!!!!!!!!

    Erről miért nem írnak??

  18. A tisztelt vezetőségnek a sofőrök lejáratása helyett inkább azzal kellene foglalkozni, hogy a meghirdetett menetrend alapján járjanak a buszok. Elképesztő ami az utóbbi pár hónap folyamán zajlik. A járatok töredéke jár a menetrend szerint!! 2A járat hónapok óta szinte nincs is, de a vezetőség szerint minden rendben van, és arról nem is beszélve ha véletlen felfér az Ember a buszra jó esélye van rá, hogy menet közben lerohad.

    Igen tisztelt vezetőség ezeket az észrevételeket legyenek kedvesek felülvizsgálni és orvosolni!!

  19. Szép dolog milliárdokkal dobálózni,de mindenhol kifizet ennyit a munkáltató a dolgozói után. Ez csak hangulatkeltés a sofőrök ellen. Nem a 150 000 Ft sok, a 70 000 a kevés,és arról nem a buszsoförök tehetnek. Miért baj,ha harcolnak magukért? Ez a szakszervezet dolga,emberek! Ne irígyeljük már öket ezért… Amúgy nem is ez a mai nap kérdése,hanem hogy miért maradtak ki tegnap is és ma is buszok?!

  20. Én úgy gondolom, hogy ezt a cikket akkor kellett volna megjelentetni, ha már Hofecker úr is válaszolt a feltett kérdésekre, mert igy nagyon egyoldalú az egész.

  21. Majdnem elfelejtettem:

    Mi van a buszokkal? Miért nem járnak még mindig, azután, hogy kirúgták azt az embert, aki állítólag felelős azért, mert eddig nem jártak? Miért fulladozik anyukám az ikaruson füstben?
    Választ követelek !
    Korb úr!
    kérem, tudja meg a választ és tegye közzé!

  22. Matek!

    Árki fizetése 850.000 bruttó/hó+70%prémium+költségtérítés
    850.000x12x1,7=17.340.000+munkáltatói járulék (+költségtérítés:gondolom telefon,üzemanyag)
    sofőr fizetése:363.164 bruttó/hó munkáltatói járulékkal (a cikkből így vettem ki)
    363.164x300x12=1.307.390.400

    És a többi ott dolgozó nem kap fizetést!!!!!!!

    De ha ez igaz, akkor felkérem Hofekker Ferencet, ( ha nem külföldön dolgoznék) hogy jöjjön el hozzánk szakszervezeti vezetőnek. Ön legalább tett is valamit a dolgozókért, nem úgy mint a többi hozzászólónál.
    Nekik is javaslom azt, hogy válasszák meg őt, ne csak siránkozzanak, mint egy szopós-malac, hanem fogjanak össze és küzdjenek meg a bérükért. Én kimentem, mert nem volt normális szakszervezetünk, csak egy megalkuvó, mindent aláíró vezető. De erről mi tagok tehettünk, mert nem választottunk olyant, mint a Hofekker. És nem álltunk mögé, nem segítettük munkájában. Így utólag, ismerve a külföldi példákat, meg is érdemeltük. Csak sírtunk, irigykedtünk a másikra, mert többet keresett, de nem tettünk saját érdekünkben semmit. De ahogy olvasom a kommenteket, semmi nem változott! Megérdemli mindegyik siránkozó azt, amit kap. A főnöke meg a legújabb nyugati kocsiba parádézik, külföldön, drága nyaralásokon vesz részt, a siránkozók meg a szabadságot sem kapják meg, csak papíron! Megkapják a minimálbért három műszakba, és hazakullognak pocskondiázni a másikat! Egészségügyben dolgoztam, és amikor az új Kollektív Szerződésről volt szó, Hofekker úr és a buszsofőrök voltak az elsők, akik felajánlották segítségüket az egészségügyi dolgozóknak! Utána lehet nézni a neten! http://aok.pte.hu/docs/szakszerv/file/A_Pecsi_Kozlekedesi_Zrt-PTE.pdf
    Hofekker úrnak jó munkát, kitartást, erőt, egészséget! Szerintem neki van igaza!

  23. SzL
    A zsurnalisztikához a kérdések is hozzátartoznak. A sorozatos járatkimaradásokról miért nem lett kérdezve árki sándor? Egy másik baranya megyei online újság korrektebb cikkeket ír. Az az újság az utazóközönség oldalát is figyelembe veszi. A pecsma miért nem? A cikk írója is emlitette, hogy 4 sofőr keresett annyit, tehát megdőlt a szava árki sándornak.

  24. Tisztelt Korb Zoltán!!

    Nagyon szép amit leír a cikkben, de nem minden úgy van ahogy írta.
    Ruhapénz nincs csak munkaruha az is Kb. 3 évente, Hűségjutalom is csak azok kapnak akik már 15 éve a cégnél dolgoznak. 200 ezer forint feletti nettó fizetést azok a pilóták kapnak akiknek 3-4 gyereke van és így adómentesek. A tényhez hozzájárul az is, hogy minél régebb dolgozik valaki a cégnél annál nagyobb az óra díja, így mindenkinek más a fizetése. Az átlag fizetésben a főnökség bére is benne van arról miért nem írnak egy szót sem. Ők még év végi jutalmat is kaptak csak ők. Más nem.

  25. Ahogy olvasom, meg lett kérdezte Hofekker úr is! De őméltósága nem akart véleményt formálni a témában!

  26. Aki sajnálja a sofőröktől a pénzt az nyugodtan mennyen külföldre dolgozni és ne itt siránkozzon vagy jelentkezzen sofőrnek a tükéhez és csinálja azt amit ők!! Nem rinyálni kell hanem dolgozni emberek!! Dolgozni!!

  27. Kedves VoltPesti!

    Nem feltétlenül a szerző és a szerkesztőség védelmében, de egy bennfentes könnyen pofázik/méltatlankodik, és jóllehet joggal követel igazságot. A zsurnalisztikának viszont vannak pl. alapszabályai, nevezetesen hogy egy riportban megkérdezettek, jelen esetben a cégvezető szájából elhangzott, így a cég hivatalos álláspontjának nyugodt szívvel tekinthető és tekintett állítások sorozata nagyon nem a szerkesztőség vagy a szerző hivatalos véleménye, ez egyéb zsurnalisztikai műfajok sajátja, és nem a riporté.

    Akkor feltenném a kérdést, mi a fenének puffog itt kommentben? Ha olyan infók birtokában van, amikről sem a szerző, sem az olvasók nem tudtak, ossza meg velünk, de az ne puszta méltatlankodás legyen, hanem őszinte, informatív, vitaindító írás – és ne a szerzőnek szóljon kihaénnem alapon. Örülünk, hogy ilyen jólértesült, de nem fair máson elverni a port pusztán azért, mert ő nem. Nem fogja Korb Zoltán sem az Ön, sem az egyéb, igazságérzetükre érzékeny olvasók kedvéért azt mondani: szerintem Árki hazudik, és még a szeme sem áll jól – akár igaz, akár nem. Ön is beláthatja. Másfelől én pl. szeretnék többet tudni a témáról, nagyon érdekelne egy ex/jelenlegi sofőr, vagy egy hozzátartozó hogy látja a helyzetet…

  28. Nem mondom, hogy ez a pénz sok, de azt sem, hogy kevés. Emberek százai dolgoznak havi 70 ezer forintért háromműszakban! Pécsett is! Ami zavar az az, hogy véleményem szerint túlértékelik magukat és a szerepüket a sofőrök. És bennünket utasokat büntetnek, akik kőkemény ezreket fizetünk a bérletért. Ami nekik “jár”!

  29. Nyugdíj pénz? Családi bérlet ingyen? Szabadjegy? Cafetéria? Erzsébet utalvány? Szép kártya? F..szom? Vagy ez semmi?

  30. “Tisztelt” Korb Zoltán!
    Kezdjük ott, hogy Hofekker Ferenc nem szakszervezeti ex-vezető, hanem szakszervezeti vezető, mivel azt a pozíciót a tagoktól kapta és csak azok vehetik el tőle.
    Ön írta, hogy csak 4 sofőr keresett annyit, amennyit árki sándor (nem véletlen a kisbetű) kinyilatkoztatott dec. 21-én. Tehát nem várhatnak el a sofőrök bocsánat kérést ebben a hazugságban? Gy. Ferenc mikor hazudott Önök és minden jobb érzetű ember a lemondását akarta a hazugság miatt. Most nem az lenne a megfelelő lépés?
    Formaruha: Ha egy cég elvárja az alkalmazottaitól, hogy egyenruhában járjanak akkor azt nem a melóssal kell kifizettetni és az orrához dörgölni, h ruhát is kap. A tűzoltóknál is így mehetnek a dolgok?
    Hűségjutalom: Elég naiv ha azt gondolja, hogy azt 2-3 évente az emberek után dobják. 15 év után fizetik elösször.
    GKI igazolvány: Vannak olyan soförök a cégnél akik úgy mentek oda dolgozni, hogy már meg volt nekik ez az igazolvány. Kérdésem: Ők megkapják a 80e Ft-ot?
    Egyenlőre ennyit fűznék hozzá a cikkéhez.
    Nem köszönettel.

  31. Én kevés olyan munkahelyet tudok, ahol ennyi “pótlékot” kap valaki. És még ezek sztrájkolnak? Pofátlanság.

Comments are closed.