20 milliós kártalanítás

Nem ők tették, kártérítést kaptak

A börtönben elszenvedett megaláztatásokért 20 millió forint kártalanítást ítélt meg nem jogerősen a Pécsi Törvényszék a meszesi emberöléssel megvádolt három személynek. F. Dénesnét 2011. januárban ölték meg 28 késszúrással a pécsi Frankel Leó utcai lakásában.

hirdetés

Még nem örülhetnek önfeledten a megnyert millióknak, mert a jogerős döntést a Pécsi Ítélőtábla fogja meghozni, várhatóan ősszel. A három volt vádlottnak korábban peren kívüli egyezséget ajánlott az állam, de a kínált 10 millió forintot kevésnek találták a megaláztatásokért.

A volt vádlottak egyike, Kovács Tímea az összeg dupláját kérte, mert elmondása szerint háromszor próbált öngyilkos lenni a börtönben. Az első- és a harmadrendű vádlott, Balogh Péter és Faragó Péter is 10 millió forint feletti kártalanításra tart igényt.

A Frankel Leó utcai gyilkossági ügy nyomozását és tárgyalását nemcsak a bűncselekmény kiemelt súlya miatt, hanem azért is kísérte nagy sajtóérdeklődés, mert az az idős asszonyhoz hívott körzeti orvos, dr. D. András a halál okaként agyvérzést állapított meg. A rendőrséget az elhunyt elszállítása után, a patológiai intézetből értesítették, hogy az asszony testén huszonnyolc késszúrást találtak, így kizárt, hogy halálának természetes okai lennének.

A másodfokon eljáró Pécsi Ítélőtábla 2012 tavaszán bizonyítottság hiányában mentette fel a vádlottakat. Az első fokon eljáró Baranya Megyei Bíróság Balogh Pétert nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésben találta bűnösnek, Kovács Tímeát pedig bűnsegédként marasztalta el. Mindkettejüket életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélte és rendelkezett arról, hogy legkorábban harminc év múlva kerülhessenek feltételesen szabadlábra. Társukat, Faragó Pétert lopás miatt három év fegyházbüntetéssel sújtotta.

Az ügyben a fordulatot egy fiatal lány vallomása jelentette, aki elismerte, hogy korábban hamis tanúvallomást tett, amelyre barátja erőszakkal vette rá.

A Pécsi Ítélőtábla Makai Lajos vezette tanácsa a vádlottak felmentését azzal indokolta, hogy bűnösségükre az elsőfokú bíróság nem közvetlen bizonyítékok, hanem tanúvallomások alapján következtetett, az egyik tanú azonban visszavonta vallomását, a másiknak a szavahihetősége pedig megdőlt a másodfokú eljárásban.

  • Tacfarinas

    gubajunior: Ilyenkor általában nem csak az igazságszolgáltatás hibájából kiesett munkaidőt veszik figyelembe (meg hogy nyilván elvesztették az állásukat, ha volt), hanem pl. hogy gyilkosnak bélyegezték őket az ismeretségi körük és rokonaik szemében, korlátozták a mozgásszabadságukat, a börtönben elítéltekkel kellett együtt élniük, drill alatt, hogy börtönviseltként nehéz visszailleszkedni a társadalomba akkor is, ha kiderült, hogy ártatlan voltál stb.

  • valaki

    Mulatni fognak a lovèbol meg autozni meg penta

  • alfa

    kr. Mondjuk simán bekaphatod. Mit tudsz te erről az egészről? Szerencsétlen hülye.

  • gubajunior

    3 év alatt 20 millió jó kis fizetés mit ne mondjak !!!menjenek a ……..

  • H . Tamás

    Remélem nem kerülök ennek az orvosnak a kezébe . 28 késszúrásból agyvérzés ? Kezdje el minden esztergályos és marós fogorvosnak átképeztetnie magát !

  • ikke

    Hat szep mit ne mindjak. Nem jar nekik penz.
    Meg jo higy az allamnak van erre 20millioja de a segelyeket elvettek.
    Magyarorszag szegyen es gyalazat
    Orulok annak hogy nem ott elek es annak is hogy nemsokara mar allampolgar sem leszek

  • ,

    A trafikrablással igazságtalanul megvádolt férfi komoly kártérítési összeget kérhet a fenti cikket olvasva!

  • kr

    Bizonyítottság hiányában, tehát nem bűncselekmény hiányában. Akkor meg minek a pénz.
    Mondjuk, most már kételkedem, hogy ők voltak az elkövetők, köszönet a kiemelt nyomozók eddigi munkájuknak.

  • ,

    Hajrá Fidesz! Csak így tovább! Had szaporodjon a fajtája, így 2018-ben már nem kell szavazni….

  • Pécsi

    De akkor ki ölte meg?Vagy az már nem számit?

  • Szőcs

    No komment….