20 millióval lógtak a kitelepülők

Jobbnál jobb programok, hatalmas tömeg. Így nyitott az idei Pécsi Napok programsorozat múlt pénteken a Sétatéren. Az örömbe ugyanakkor üröm is vegyült pár hőzöngő árus miatt. A vendéglősök azt sérelmezték, hogy megvonták árusítási jogukat. Utánajártunk és kiderült: ez abszolút nem volt véletlen, sőt számíthattak is erre. Nem fizettek ugyanis.

Bár ebből a koncertezők és a tömeg sokat nem vehetett észre, néhány, a helypénz megfizetését negligáló kitelepülő számára nem a legjobban kezdődött az idei Pécs Napok fesztiválsorozat.

A rendezvényt szervező Zsolnay Örökségkezelő ugyanis az általa megbízott biztonsági őrök segítségével megvonta az árusítási jogot azoktól a vendéglátóktól, akik összességében húszmillió forint bérleti díjjal tartoztak a ZSÖK felé, pedig a szervezők napokkal előtte az értésükre adták, hogy kénytelenek lesznek erre, ha nem fizetik ki a helypénzt. A hőzöngő árusok – akik közül volt, aki a nyilvánossághoz is fordult – méltatlankodása így érthetetlen volt.

Ön szerint kinek van igaza?

Eredmények

Betöltés ... Betöltés ...

Vincze Balázs, a ZSÖK ügyvezető igazgatója megkeresésünkre elmondta: a vendégek sem hetekkel vagy hónapokkal később fizetnek az italokért, ételekért az árusoknak, hanem azonnal, ezért a kitelepülők részéről sem fogadható el a kifizetetlen tartozás egy fesztivál kezdetén.

Az érintett árusokat emellett több ízben is felszólították, hogy fizessék ki tartozásaikat és tegyenek eleget a szerződésben vállalt kötelezettségeiknek, mégsem cselekedtek a szigor alkalmazásáig.

A fellépés használt, ugyanis az árusok jó része már a bezárás másnapjának délutánján készpénzben kifizették a hiányzó összeget.

– Akkor vagyunk jó gazdái a város cégének, ha betartatjuk a szerződésben foglaltakat, hiszen végső soron ugyanaz az árusok és a mi érdekünk: azt szeretnénk, hogy a pécsiek és az ide látogatók jól érezzék magukat, legyen számukra megfelelő szórakozási és kikapcsolódási lehetőség. Éppen ezért októberben összehívjuk a vállalkozókat, egy fórum keretében megvitatjuk az elmúlt egy év tapasztalatait és közös gondolkodásba kezdünk, hogy még inkább ki tudjuk szolgálni a vendégek igényeit – fogalmazott Vincze Balázs.

Azt tudni kell, hogy a pécsi fesztiválok jelentős része ingyenes, a szervezési költségek (koncertek, programok) tekintélyes részét az árusok bérleti díjából fedezik. Ha nem fizetnek, azzal a saját dolgukat nehezítik meg, hiszen a szervezők a többi fesztiválra sem tudnak olyan színvonalú programot összehozni, mint amit terveztek. Ördögi kör ez, de jól is van ez így: ha mi fizetünk a kolbászért, fizessen az árus is a helyért, s legyenek jó programok. A rendszer így működőképes.

 

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés