Sakkal is segíthetünk az időseknek

Pécs is csatlakozott a Segítő Kezek – az Idősek Otthoni Biztonságáért elnevezésű programhoz. A cél az, hogy minél tovább saját otthonaikban élhessenek az idősek.  Sakkpartnerként, kísérőként is segítgetünk.

A szeptembertől országossá vált program célja, hogy az idősek minél tovább élhessenek saját otthonaikban, emellett fontos, hogy az életkorukból és egészségügyi állapotukból fakadó problémákra, valamint a magány enyhítésére is megoldást nyújtsanak.

A program részleteit sajtótájékoztató keretein belül ismertette Csizi Péter, Pécs alpolgármestere, Hoppál Péter, országgyűlési képviselő és Jeneiné Rubovszky Csilla, idősügyi miniszteri biztos.

A programban 6681 nyolcvan év feletti időset keresett meg a város, s ajánlották fel nekik a csatlakozást – mondta Csizi Péter, hozzátette: már az első héten több mint 120 telefonhívást kaptak, már most 35 helyen el is tudtuk kezdeni a munkát.

20131211_140857
A nyugdíjasházban már készülnek a karácsonyra

– 2012 januárjában, az akkori hóhelyzet során szembesültünk közvetlenül azzal, hogy a lakosság negyede rászoruló, a háromnegyedét viszont nem ismerjük – fogalmazott Jeneiné Rubovszky Csilla, miniszteri biztos.  –  Ekkor jutott eszembe az, hogy egy segítőhálót kellene kialakítani, amivel információt adhatunk nekik.

Ekkor hoztak létre egy mintaprogramot, amibe bevontak önkénteseket és a közösségi szolgálatot teljesítő diákokat. Emellett a Start közmunkaprogram keretében 377 közfoglalkoztatott is részt vesz a Segítő Kezek projektben.

Eddig az idősek 15-20 százaléka jelezte, hogy szüksége van a segítségre. Beszélgetést például 68 százalék, felolvasást 51 százalék kért. 34 százalékuk pedig azt igényelte, hogy orvoshoz kísérjék el és várják meg. Érdekes, hogy minél kisebb egy település, annál nagyobb bizalommal fogadják a segítőket az idősek.

– Volt, aki káposztasavanyításhoz kért segítséget, más lekvárfőzéshez, de olyan is akadt, aki sakkpartnert keresett. Egy 86 éves néni például segítőnek jelentkezett, mert annyira unatkozott – mesélte a miniszteri biztos.

A programban a nők az aktívabbak: a segítők 93 százaléka ugyanis a gyengébbik nem tagja. Ma már 130 önkormányzat vesz részt a projektben, melyben közel ezer ember dolgozik. A miniszteri biztos azt is hozzátette, hogy a közösségi szolgálat keretein belül mindenképp fontosnak tartják, hogy létrejöjjön az idősek és a diákok közötti kommunikáció.

20131211_144201
A városnak fontos az idősek biztonsága

– Mára az állam számára feladattá vált, hogy igenis gondoskodni kell az egyedül maradt idősekről – mondta Hoppál Péter. – Úgy gondolom, a Segítő Kezek program az egyik lába a társadalmi összefogásnak, fontos a párbeszéd, egymás megbecsülése.

Pécs a Segítő Kezek – az Idősek Otthoni Biztonságáért programra harmincmillió forintot kapott a központi költségvetésből.

Hirdetés

4 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Előzőre!

    Én úgy gondolom, hogy az átlagnál sokkal többet tettem azért, hogy megvédjem a NYUGDÍJAM ezektől a megvédjükanyugdíjakat típusú fosztogatóktól. Eddig nem sikerült.
    Talán, ha megmondaná, Ön szerint mit kellett volna, vagy kellene tennem, hogy sikerrel tudjam megvédeni a NYUGDÍJAM azt megköszönném!

  2. Ez a nő az idősügyi biztos? Szégyen..inkább nézném prostinak..mint az öltözködése, mind a testtartása miatt. Kinek az ágyasa hogy ezt a posztot sikerült betöltenie? Komolyan én szégyenlem magam. Pont úgy néz ki mint aki az idősek bizalmát elnyeri…

  3. Kedves Tibor! A saját nemtörődömsége miatt járt úgy, ahogy. Ne akarja másra kenni.

  4. Tisztelt Időskorúak, és Rokonaik!

    Kérem legyenek fokozottan óvatosak a Fidesz segítségével kapcsolatban.
    Nekem azt ígérték 2010-ben, hogy megvédik a nyugdíjamat, mert ha az Mszp marad hatalmon, akár a felét is elveszíthetem.
    A Fideszre szavaztam, de nem a felét vesztettem el a nyugdíjamnak, hanem az egészét, mert törvényhozási trükkel elrabolták.
    Csak a kezüket figyeljék.

    http://ddrnyi.hu/banyaszmenet/monddmiter.jpg

    Tisztelettel: Kollár Tibor

Comments are closed.