6 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapPécs Aktuál25 éve a pécsi idősek szolgálatában

25 éve a pécsi idősek szolgálatában

A közösségi lét meghosszabbítja az életet” – mondta Őri László alpolgármester az idén szeptemberben fennállásának 25. évfordulóját ünneplő Zipernowsky Károly utcai idősek otthonában.

A Zipernowsky Károly utcai Integrált Szociális Intézmény, azaz idősek otthona és nappali klubja 1990-ben nyitotta meg kapuit, az ott dolgozók pedig azóta – idén immáron negyed évszázada – töretlen lelkesedéssel, odaadó szakértelemmel várják azokat az időseket, akik társaságra, szeretetre, kreatív elfoglaltságokra és barátokra vágynak, de azokat is, akik leromlott egészségügyi állapotukból eredően nem tudnak már segítség nélkül élni. A 17 bentlakót és több mint 30 klubtagot számláló intézménynek 25 év alatt közel 300 tagja volt.

Rengeteget segítenek az időseken
Rengeteget segítenek az időseken

Őri László, Pécs alpolgármestere ünnepi beszédében elmondta, hogy ez a klub és az otthon csak azért működhetett 25 évig ilyen lendülettel, mert az intézményben kialakult az ott dolgozók, az ápoltak és a klubtagok összetartó közössége.

Középen: Bíró Lászlóné 25 éve mindennap ide jár
Középen: Bíró Lászlóné 25 éve mindennap ide jár

A magány, a családi kötelékek megszakadása és hiánya miatt menedéket, segítséget és társaságot kereső idősek ezen a helyen kapnak elég emberi szót, megértést és támogatást mind sorstársaiktól, mind pedig az intézmény szakembereitől, mondta az alpolgármester. Hozzátette, hogy az ilyen önzetlen közösségalkotói munkára a városvezetés mindig kiemelt figyelmet fordít, a Zipernowsky utcai idősek klubjának munkássága pedig példaértékűnek nevezhető, hiszen a közösségi lét meghosszabbítja és színesebbé teszi az idősek életét.

Torta is volt
Torta is volt

Beszéde végeztével az alpolgármester köszöntötte a klub egyetlen olyan tagját, aki az intézmény megnyitása óta minden nap bejár társaihoz.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő