30 milliós szemétdíjbehajtás

Sok szemetet visznek el a közterületekről

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal régóta hajt be bírságokat, de először kerül sor arra, hogy a rezsitartozások közé sorolandó „szemétdíj” is ebbe a körbe kerüljön. 

hirdetés

Tavaly januártól a hulladékgazdálkodási díjtartozások beszedése az adóhivatal hatáskörébe tartozik, s Baranyában a nagyobb szolgáltatóktól több ezer megkeresés érkezett a NAV-hoz.  Nem véletlenül választották a hatóságot: az elmúlt év második felében megkezdett munkának köszönhetően 5 hónap alatt több mint 30 millió forintot hajtottak be.

Barlai Krisztina, a NAV kommunikációs főreferense szerint ez az utóbbi évek átlagához képest kimagasló bevételének számít. Hozzátette: a szemétszállítás kötelező közszolgáltatás, minden ingatlan birtokosa köteles megfizetni a díjat abban az esetben is, ha nincs háztartási hulladéka és a szolgáltatást nem veszi igénybe.

A fizetni havonta vagy negyedévente kell, amennyiben ezt a fogyasztó határidőig nem teljesíti, a szolgáltató 30 nap után fizetési felszólítást postáz újabb határidővel. Ennek elmulasztása esetén a társaság 45 nap eltelte után értesíti az adóhivatalt.

Barlai Krisztina elmondta: a NAV további felszólítást már nem küld, hanem végrehajtást indít. Mivel az átadott tartozások összege jellemzően alacsony, vállalkozásoknál főként inkasszót, míg magánszemélyeknél a jövedelemből, egyéb járandóságból való letiltást alkalmaz a hivatal.

biokom, kukás2

Amennyiben a tartozás nagyobb összegű, jöhet akár ingóságok lefoglalása, vagy ingatlan-végrehajtásnak is. Nem ritka az sem, hogy a végrehajtó személyesen keresi fel az ügyfelet, és akár a lakásban fellelhető értékeket lefoglalhatja.

Megéri a szemétdíjat tehát befizetni. Ráadásul, mivel a jogszabály minimum ötezer forintos végrehajtási költséget is előír, ez 10 ezer forintos tartozás 50 százalékkal is megemelkedhet, plusz a szolgáltató is felszámítja a postaköltséget, ás a tartozás kamatát.