35 kilométeren újulnak meg a burkolati jelek a pécsi utakon

A Biokom NKft. már meg is kezdte a felfestésüket.

Az útburkolati jelek láthatósága elengedhetetlen a közlekedés biztonsága szempontjából, ezért időről időre szükséges az újrafestésük. Ez az adott szakasz kezelőjének a feladata, amelyet Pécs területén belül részben a Biokom NKft., részben pedig a Magyar Közút NZrt. lát el – írja a városüzemeltetési társaság lapunkhoz eljuttatott közleményében.

A napokban meg is kezdődött a festés a Biokom kezelésében lévő utakon.

Szerte a városban több mint 35 kilométer hosszan újulnak meg a burkolati jelek, nagyjából 5,5 millió forintos ráfordítással. Mivel a munkálatok olyan nagy forgalmú utakat is érintenek, mint például az Aidinger János út, a Tüzér utca, a Táncsics Mihály utca, az Építők útja vagy éppen a Petőfi utca, a festést az éjszakai órákban végzik, hogy az kevésbe zavarja a közlekedőket.

Folyamatosan zajlanak a munkák, de elsőbbséget élveznek a közlekedésbiztonság miatt a kijelölt gyalogos-átkelőhelyek, valamint a hosszanti útburkolati jelek, a várakozóhelyeket ezek után festik fel.

Minden év első negyedévében a társaság felméri, melyek azok a zebrák, ahol szükséges az újrafestés.

Idén már több mint 120 gyalogátkelő útburkolati jelei újultak meg.

A Biokom ütemtervében szerepel parkolók felfestése is, amelyek közül sok már el is készült, augusztusban például kilenc pécsi iskolánál összesen 43 Kiss & Go parkolót jelöltek ki – zárul a közlemény.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés