Toroczkai Pécsen: a balliberálisok szét akarják törni a családot

Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke tartott fórumbeszélgetést Pécsett, melyen téma volt a migráció mellett a kivándorlás, a magyar gazdaság fellendítésének kérdése. Az elnök szerint a Fidesszel szemben ma az „egyesült balliberális tömb”, azaz az MSZP, a Jobbik, a DK, a Momentum, és az LMP áll, akik szét akarják verni a családot. 

A VOKE Vasutas Művelődési Házban rendezett eseményen – melyen hozzávetőlegesen 60 érdeklődő vett részt – a párt elnöke lényegében a Mi Hazánk Mozgalom elveiről, programjáról, kampányáról, terveikről beszélt igencsak hosszasan.

Toroczkai Pécsett beszélt elveikről

A fórum kezdetén Toroczkai elmondta, hogy a politika Magyarországon két táborra osztottá vált: a Fidesz és az „egyesült balliberális tömb”, azaz az MSZP, a Jobbik, a DK, a Momentum, és az LMP áll egymással szemben. Utóbbiak kapcsán kiemelte, hogy a jobbikos Mirkóczki Ádám, Eger ellenzéki polgármesterjelöltje, tőlük fogadta el a „júdás pénzt”. Mint mondta, Mirkóczki – számos jobbikos politikussal együtt – elárulta a Jobbikot kiemelt, jól fizető politikai pozíciók betöltéséért.

A kezdetekben liberális Fidesz szerinte majdnem radikális párttá vált mára, a radikális jobboldali pártként alakult Jobbik pedig mára már balliberális párt lett, a nevükben is demokrata DK pedig volt kommunistákból áll.

Kiemelte, hogy nincs még egy olyan párt az országban, melynek elnökségében annyi polgármester lenne, mint a Mi Hazánk Mozgalomban (Toroczkai Ásotthalom polgármestere), ami azt eredményezi olvasatában, hogy ők ismerik a legjobban a „magyar valóságot”, ellentétben például – folytatta – a Momentummal, „a párizsi bankárok által működtetett belpesti romkocsmák világának fiataljaival”, akiket csak Budapest érdekel, a vidéket pedig lenézik.

A Mi Hazánk Mozgalom programja pár tucat pécsit érdekelt

– A Fidesz legalább békén hagyja a társadalom olyan alappilléreit, mint a család, a balliberálisok gender-politikájukkal viszont azt is szét akarják törni – mondta.

Elmondta, hogy a kampányidőszaknak arról kellene szólnia, hogy a század végére mindössze 6 millióan fognak élni Magyarországon, és kérdéses, hogy hányan lesznek ebből a magyarok. Ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy a határkerítés az ő ötlete volt, amit átvett a Fidesz, de a migrációt a kormány nem tudta megállítani.

– Épeszű ember, ha megtámadják a házát, kerítést épít. Ide ne jöjjön egy migráns se. Ha beengedünk több millió migránst, abból háború lesz és ők akarnak majd minket integrálni. Hozzá kell tenni, hogy van itt elég ómigráns, nem kellenek nekünk újak – mondta.

Szibériába küldené a bűnözőket

Mint mondta, hiába épít a kormány kerítést, ha nem maradnak itt a magyarok, a hazai ipar és a hazai mezőgazdaság nem léteznek, emiatt kivándorolnak a szakmunkások és a fiatalok. A Fidesz ezt a problémát szerinte úgy oldotta meg, hogy kiszolgáltatták a magyar dolgozókat a multinacionális cégeknek, a magyar vállalkozásokra pedig emellett még plusz terheket is raktak. Ugyanakkor – folytatta – az ellenzéki pártok sem nézik a magyar dolgozók érdekeit, a DK például „nem is akar Magyarországra magyarokat, Egyesült Európai Államokat akarnak”. A Mi Hazánk Mozgalom terve az, mondta, hogy felvirágoztatják a mezőgazdaságot, a magyar szakemberek szakértelmére alapozva. Fokozatosan, apránként fejlődő nemzetgazdaságra van szükség ahhoz, hogy Magyarország szuverénné tudjon válni – mondta. Addig is viszont a magyar munkavállalók béreinek felzárkóztatására van szükség – tette hozzá.

A bűnözőket, akik súlyos bűnöket követnek el, Toroczkai a tundrára küldené, Oroszországba és Szibériába, munkatáborokba, ahol szerinte egy életre megtörnék őket. Az ilyen embereknek szerinte jobb mindemellett a halálbüntetés is, aminek újbóli bevezetését támogatnák. Ugyanakkor – ahogy fogalmazott – ő nem ítélkezik az ilyen bűnözők felett.

Szerinte Magyarországon van cigánybűnözés, amit csak megelőző intézkedésekkel lehet megszüntetni. Ilyen lenne az ő szemében óvodai-iskolai szegregációja a jól tanuló, tanulni akaró gyerekeknek, és az őket visszahúzó, rossz szociális közegből származó gyerekektől, akiknek speciális oktatásra, vagy épp bentlakásos iskolai környezetre van szüksége.

Hirdetés