9 évre lecsukják a 2015-ös késelés elkövetőjét

Jogerős ítélet született a 2015 júniusában történt késelés ügyében. 

A vádirat szerint 2015. június 26-án este négy fiatalkorú vádlott és felnőtt társuk bulizni indultak Pécsett. A belvárosban több szórakozóhelyen jártak, és az utcán is italoztak.

Közülük néhányan enyhén ittas állapotba kerültek. Éjfél után az egyik szórakozóhely bejáratának közelében – ahol sok fiatal tartózkodott – az elsőrendű vádlott megtámadott egy külföldi férfit, akit egy bottal ütött meg. Ezt látva az első számú sértett az ötfős társaság közelébe ment és szóvá tette az erőszakos cselekményt – áll a vádiratban.

Az első számú sértettet a vádlottak megtámadták, többször megütötték, földre került az ütésektől, ez után az elsőrendű vádlott többször meg is rúgta, csak társai közbelépésére hagyta abba a verést. Többen is láttak ezt, a földön fekvő sértettet felsegítették, sérüléseit próbálták ellátni.

NÉHÁNY PERC ELTELTE UTÁN A VÁDLOTTAK ISMÉT A SÉRTETTRE TÁMADTAK, ÜTÖTTÉK-RÚGTÁK.

A segítségére siető második számú sértettet a másodrendű vádlott olyan erővel ütötte meg, hogy elesett és elvesztette az eszméletét. Ekkor érkezett a helyszínre a harmadik sértett és társasága. A főként orvostanhallgatókból álló társaság látva a földön fekvőket segíteni akartak, így közelebb mentek.

A vádirat szerint ekkor a földön félig fekvő első számú sértett az elsőrendű vádlott lábát fogta, aki a fogásból nem tudott szabadulni, ezért elővette zsebkését és négyszer hátba szúrta a sértettet. Erre az első számú sértett elengedte az elsőrendű vádlottat. Ezt követően viszont utóbbi hasba szúrta a harmadik számú sértettet, majd elmenekült a helyszínről.

Az első és hármas számú sértettek közvetlen életveszélyes sérüléseket szenvedtek, életüket a gyors orvosi beavatkozás mentette meg. A második számú sértett 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A Pécsi Törvényszék a fiatalkorú I. rendű vádlottat több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt 7 év 10 hónap fiatalkorúak börtönére és 7 év közügyektől eltiltásra ítélte. A szintén fiatalkorú II. rendű vádlottat 2 év, a III. rendű vádlottat 1 év, a IV. rendű vádlottat 9 hónap, a felnőtt V. rendű vádlottat 11 hónap börtönre ítélte, garázdaság bűntette és testi sértés vétsége miatt. A szabadságvesztés büntetéseket az elsőfokú bíróság a II., a III., a IV. és az V. rendű vádlott esetében próbaidőre felfüggesztette, esetükben az első fokú ítélet jogerőre emelkedett.

A bejelentett fellebbezések folytán eljárt Pécsi Ítélőtábla az I. rendű vádlott büntetését 9 év
szabadságvesztésre és 9 év közügyektől eltiltásra súlyosította. A büntetés kiszabása során
súlyosító körülményként értékelte, hogy az I.r. vádlott minden indok nélkül olyan
sértetteknek okozott csaknem halálos sérülést, akiket nem ismert, akik a vádbeli estén
nyugodtan szórakoztak. Az egyik sértett azt tette szóvá, hogy az I. rendű vádlott ok nélkül bántalmazott valakit, míg a másik sértett kifejezetten a korábban bántalmazott másik sértettnek próbált elsősegélyt nyújtani, amikor az I. rendű vádlott megszúrta. Ez az öncélú, indok nélküli, kifejezetten a konfliktust kereső magatartás teszi az I. rendű vádlott
cselekményét különösen veszélyessé. Ezért volt indokolt az elkövetéskor még fiatalkorú vádlottal szemben a büntetés súlyosítása. Az ítélet jogerős.

Kiemelt képünk illusztráció. 

Hirdetés