Hirdetés

Várhatóan augusztus közepén fogják megtartani a május elejére tervezett 2020-as Béke Fesztivált. A programsorozat célja, hogy felhívja a figyelmet a nemzetiségek egymás mellett élésére, Pécs multikulturalitására. A fesztiválról részletesen egy sajtótájékoztató keretében számoltak be.

Bognár Szilvia alpolgármester rövid bevezetőjében elmondta, a Béke Fesztivál is egy, azon rendezvények közül, amiket a koronavírus miatt el kellett halasztani – a szóban forgó eseményt május 9-én rendezték volna meg. Bízik benne, hogy esetleges további szigorítások nem fogják gátolni a Béke Fesztivál újbóli megrendezését.

A szervező Kosztics István, a Cigány Kulturális és Közművelődési Egyesület elnöke arról beszélt, az egyesület a kezdetektől missziójának tartja a béke ügyét, fontos, hogy a társadalom is fontosnak tartsa.

– Két éve, egy TOP-os pályázatot nyertünk el – „Kultúrák ölelésében” –, melynek zárórendezvénye a 2020-as Béke Fesztivál. Mivel a május 9-ére tervezett programok meghiúsultak, augusztus 15-re tettük át a rendezvényt.

Bognár Szilvia és Kosztics István

– Jó érzés elmondani magunkról, hogy több mint harminc éven keresztül mindig remek kapcsolatot ápoltunk a mindenkori városvezetéssel, mindig megtaláltuk a hangsúlyt. Jelenleg is így van ez, a város Kulturális Bizottsága egy kisebb összeggel támogatta a rendezvényt.

Kosztics szerint az is rendkívül fontos, hogy a többi nemzetiséggel jó kapcsolatot ápoljanak.

– Jelenleg nem igazán ismerjük egymást, holott a város többek között ezért is kapott UNESCO-díjat. Sajnos azt sem sikerült elérnünk, hogy a régió írásos népszerűsítő anyagai között helyet kapjunk kultúránkkal, hagyományainkkal. Ezzel párhuzamosan nemzetiségi műsorainkat mindig nagy siker és elismerések övezték.

Kosztics elmondta, ez a fesztivál egy felhívás is egyben, nem szabad árkokat ásni egymás között, egymásra kell találni, egymást segíteni. Magyarországon még ma is bőrszín szerint ítélkeznek az emberek, és még a családokban is a különféle nézetek ütköztetése a divat. Az ország sokkal sikeresebb tudna lenni, ha egy közös célú nemzetiségi politikát tudna folytatni és kifelé is ezt kommunikálná.

– A magunk részéről fontosnak tartjuk azt is, hogy felhívjuk a figyelmet Pécs multikulturalitására, a sok egymás mellett élő nemzetiségre. Számos programot tervezünk, ám sok helyről, sok meghívottól még várjuk a válaszokat. Táncos, zenei, kulturális műsorokat szeretnénk megvalósítani, egy nemzetiségi ételkóstolóval egybekötve, amin nem csak a fesztiválon részt vevők lehetnek jelen.

Hirdetés