A családoké volt, a családokról szólt ez a nap

Vidám rendezvényét, a Családok napját tartotta vasárnap a Pécsi Székesegyház Nagycsaládos Egyesület. A gyerekeket sok mókás esemény, rajzverseny, kincskeresés, játékbörze várta, de a felnőttek számára is jó alkalom volt ez egy kis beszélgetésre, kikapcsolódásra.

Gyerekzsivaj töltötte meg vasárnap a pécsi Szabó József utcát, igaz, ez nem meglepő, hiszen itt található a Pécsi Székesegyház Nagycsaládos Egyesület központja. Herbert Gábor elnök elmondta, amióta beköltöztek az épületbe, minden májusban megtartják az eseményt, mivel ez a hónap az anyák napjával és a gyereknappal amúgy is szinte kínálja magát a Családok napjára.

Sokan érkeztek az eseményre

A résztvevőket Őri László alpolgármester köszöntötte, aki beszédében azt hangsúlyozta, nem lehet egészséges egy társadalom, ha a legkisebb alapegysége, a család nem egészséges.

– Erős országhoz, gyarapodó Pécshez az szükséges, hogy a családok is gyarapodjanak – fogalmazott az alpolgármester, aki egyben a térség önkormányzati képviselője is. Mint mondta, a kormányzat kiemelt fontosságúnak tartja a családok támogatását, ezért vezették be például a családi adókedvezményt, az otthonteremtési támogatást vagy éppen a gyed extrát is.

Őri László, Herbert Gábor és Kajtár Edvárd köszöntötte a családokat

– Ugyanakkor városvezetőként is felelősségünk van e kérdésben, ezért indítottuk el az elmúlt két évtized legnagyobb óvoda- és bölcsődefelújítási programját, amelyben hat óvoda és a bölcsődék fele teljesen megújul – vázolta Őri László, aki egyben hangsúlyozta, emellett támogatják az olyan szervezeteket is, mint a Pécsi Székesegyház Nagycsaládosok Egyesület, amely fontos munkát végez a családok építése, megtartása terén.

Az eseményen Kajtár Edvárd, a pécsi székesegyház plébánosa megáldotta a házat. Beszédében arra a féltő aggodalomra is emlékeztetett, amely szülő és gyerek között mindig megmarad, még akkor is, ha a szülő már kilencven-, utóda pedig hetvenesztendős.

Egymás főztjét is meg lehetett kóstolni

Az egész délután tartó programon számos érdekesség várta a gyerekeket: a programok között szerepelt aszfaltrajzolás, szélforgókészítés, kincskeresés, a felnőttek pedig bográcsban főzött ételeket készítettek, de jól fogyott a frissen sült pogácsa és a sütemény is.

Hirdetés