Hirdetés

A Pécsi Kulturális Központ idén nyáron is megszervezi a nyári szaknapköziket, valamint a hagyományos városi napközit is, amely hat héten keresztül várja megannyi izgalmas programmal az általános iskolásokat.

Programáradat a hagyományos nyári napköziben

A Pécsi Kulturális Központ a város „táborfelelőse”, hiszen hosszú évek óta szervezik meg a pécsi „Nyári Napköziket”. Az önkormányzati intézmény idén június 20-tól július 29-ig, hat héten át várja érdekes és tartalmas programokkal az általános iskolás gyermekeket a hagyományos napközibe, reggel 6 órától délután 5 óráig. A tábor helyszíne a Pécsi Kulturális Központ Apáczai Művelődési Háza lesz (Apáczai Csere János körtér 1.).

A diákcsoportokat szakemberek, pedagógusok vezetik majd a napközi során, a programok pedig mozgalmas és élményekben gazdag kikapcsolódást ígérnek: a hat hét során többek között origami-foglalkozásokra, kézműves programokra hívják a kisiskolásokat, de a Pécs Plazában található Buborék Játszóházba is kilátogathatnak, ahogy az Anatolij Petrov Uszodába is. Emellett – továbbra is a teljesség igénye nélkül – terveznek számukra lovagi bemutatót, ellátogathatnak a Zsolnay-negyedben található Planetáriumba és az Interaktív Varázstérbe, a KRESZ-parkba, a tekepályára, az állatkertbe, a mandulásba, felpattanhatnak a Mecseki Kisvasútra, kiruccanhatnak a Rácz Tanya kalandparkjába, valamint Orfűre is, egy érdekes múzeumpedagógiai foglalkozás során pedig a felújított Jakováli Hasszán pasa dzsámiját is bejárhatják.

Nincs ám vége: állatbemutatóval érkezik a Mancs Ranch, Richard Davidson bűvészműsorával kápráztatja el a napköziseket és koncertet ad a Holló együttes. Sőt, a nyaraló kissrácokhoz mohácsi busók is érkeznek, akik bemutatják majd viseletüket, álarcukat, felszerelésüket és tamburán is játszanak majd nekik. A Zöld-Híd Alapítvány öko-játszóházzal szórakoztatja és tanítja a gyerekeket, de nem feledkeznek meg a hagyományok ápolásáról sem: számítani lehet egy izgalmas honfoglalás kori foglalkozásra is. A napközi programcunamijába mindemellett befér még jó pár vetélkedő, sokac-táncházak, és diszkózás is.

  • Részvételi díj: 600 forint/fő/nap, ami a kulturális programok díja.
  • A napi háromszori étkezés költsége attól függően változó, hogy pécsi vagy városon kívüli iskolába jár-e a gyermek.
  • A rászorulók számára 50 százalékos árkedvezményt biztosítanak.
  • Befizetésre mindig a turnust megelőző héten van lehetőség: hétfőn és kedden reggel és délután, szerdán pedig reggel 7 órától 9 óráig az Apáczai Művelődési Ház földszinti információs pultjánál.

Szaknapközik

A városi napközin kívül a szervezők szaknapközikbe is várják a pécsi gyerekeket. Mutatjuk a felhozatalt:

  • június 20–24.: Az Egyszülős Klub balatoni tábora és a Csak Csajok ifi tábor.
  • június 27. – július 1.: Drámajáték és Élményszínház Napközi, Kreátor-napközi, valamint Kisvasutas Tábor.
  • július 4–8.: A Túrázók Hete.
  • július 11–15.: A Kreátor-napközi és a Kisvasutas Tábor második turnusa.
  • augusztus 1–5.: Csak Csajok Napközi.
  • augusztus 8–12.: Vasútmodellező Napközi és Kisvasutas Tábor harmadik turnusa.

A fent felsorolt napközikről – és más helyi táborokról, napközikről, nyári programokról – részletesebb információkat a kulturális központ Pécsi Vakáció 2022 című több mint 10 éve megjelenő táborajánló kiadványában olvashatnak (amit Pécs valamennyi általános iskolájába, kulturális- és sportintézményébe eljuttattak, de elérhető a Pécsi Kulturális Központ honlapján és Facebook-oldalán is).

Gondoltak a családokra

A nyári napközi szervezését is befolyásolta a koronavírus: Zag Gábor alpolgármester lapunknak elmondta, hogy a szervezés során a városvezetés igyekezett gondolni azokra a családokra, ahol a Covid miatt már szűkösen vannak a szülők a szabadnapokkal.

– A Pécsi Kulturális Központ ezért úgy szervezte a saját táborait, hogy akár a teljes nyári szünet idején ott tudjanak lenni a gyermekek. Emellett a táborokat összegző kiadványban ezúttal is szerepel a nem önkormányzati szervezésű táborok nagy része, így a pécsi családok a lehetőségeikhez mérten tudnak választani ezeknek a táboroknak a programjaiból is – mondta az alpolgármester.

Hirdetés