8 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapArtA magyarországi lengyelek védőszentjét bemutató kiállítás nyílt a Nemzetiségi irodában

A magyarországi lengyelek védőszentjét bemutató kiállítás nyílt a Nemzetiségi irodában

A Lengyel Nyár nevet viselő programsorozat keretében csütörtök délután kiállítás nyílt a Széchenyi téren lévő Nemzetiségi irodában, ahol előadásokkal egybekötve a hazánkban élő lengyelek védőszentjét, Szent Lászlót mutatták be az érdeklődőknek.

Június 17–26. között tart hazánkban a Lengyel Nyár. Országszerte rendeznek programokat, amelyek a lengyel kultúrát hozzák kicsit közelebb a magyar lakossághoz is. Ennek keretében csütörtök délután Pécsett, a Nemzetiségi irodában nyílt meg egy kiállítás a Pécsi Lengyel Önkormányzat szervezésében, amelynek központi témája Szent László, aki a Magyarországon élő lengyelek védőszentje.

Auth István

– A kiállítás bemutatja nekünk, hogy milyen gyakran, és milyen sok helyen találkozhatunk Szent Lászlóval Magyarországon – mondta el lapunknak Auth István, a pécsi önkormányzat nemzetiségi tanácsnoka, aki a megnyitón beszédet is mondott. – Elég, ha csak arra gondolunk, hogy milyen sok településünk nevében jelenik meg. A tárlat mellett előadásokat is meghallgathattak az érdeklődők, amelyeken részletesen mutatták be Szent László kapcsolatát Lengyelországgal.

Auth kiemelte, hogy a Pécs számára minden egyes itt élő kisebbség nagyon fontos, a Nemzetiségi irodában éppen ezért biztosítanak helyet minden nemzetiségnek, amelyik meg szeretné magát, kultúráját mutatni.

Fotó: Rajnai Richárd

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő