A mecseki szénbányák hősi halottaira emlékeztek

A bányászhivatásra és a hősi halált halt pécsi bányászokra emlékeztek hétfőn délután Pécsen, a Budai vámnál található Szent Borbála-szobornál.

Idén is megkoszorúzták a bányászok védőszentjének, Szent Borbálának a szobrát a bányászszervezetek képviselői által szervezett hagyományos városi megemlékezésen, melyen a pécsi és Pécs-környéki hősi halált halt bányászok előtt tisztelegnek. A koszorúzással rájuk, és a bányász szakma hagyományaira emlékeznek minden évben.

Minden évben fejet hajtanak az elhunyt bányászok emléke felett

A Budai vámnál található szobornál tartott eseményen Páva Zsolt, Pécs polgármestere a méltán nagyon erős pécsi bányásztradíciók felidézése után hangsúlyozta, hogy a pécsi bányászat megszűnése után is fontos, hogy ápoljuk örökségét. A városvezető beszédében kiemelte, hogy büszkeséggel tölti el, hogy a Pécsett élő, megmaradt bányászközösség ünnepeiket és hagyományaikat komolyan veszik, minden évben más és más formában újra felidézik és továbbviszik azokat, hiszen a bányászat Pécsre olyan értékeket és örökséget hagyott, melyet éltetni kell, sőt, ez kötelességünk is – fogalmazott Páva Zsolt.

Páva Zsolt polgármester lerótta tiszteletét a hősi halottak előtt

– Szent Borbála szobra minden nap emlékeztet minket a bányászokra, az ő hősies helytállásukra, a bányászélet örömeire és nehézségeire, és arra, hogy ez a város a bányászat nélkül biztos, hogy nem érte volna el jelenlegi méretét. Ez a szobor az örökségünkre és a múltunkra emlékeztet. Ebből merítünk erőt és reményt a jövőre nézve is, hiszen, én úgy gondolom, hogy a bányászat hagyománya nem zárja ki azt a lehetőséget, hogy egyszer Pécsett újra lehetnek bányák – mondta a polgármester.

Szent Borbála szobra a bányászat örökségére emlékeztet

A polgármester beszédét követően Verbőci József bányamérnök ismertette a mecseki szénbányászat történetét, majd megköszönte a városvezetésnek, hogy minden évben méltó módon hajt fejet a bányászat és a hősi halált halt pécsi bányászok előtt. Az esemény zárásaként Páva Zsolt, valamint az ünnepségen résztvevő politikai és bányász szervezetek elhelyezték koszorúikat Szent Borbála szobránál.

Hirdetés