A pécsi közvilágítás miatt aggódik az LMP

Az LMP politikusai a Rákóczi út és az Egyetem utca kereszteződésében tartottak sajtótájékoztatót, ahol a közelmúltban tragikus gázolás történt. A zöldpárt többek között az Elios Zrt. által felszerelt, gyengén világító köztéri lámpákat is felelőssé teszi a balesetért.

Nem tudták megmenteni annak az idős nőnek az életét az orvosok, akit egy személyautó gázolt el november közepén a PTE jogi kara mellett. Az LMP helyi politikusai szerint a baleset nem csak az érintettek felelőssége: a közvilágítás is gyenge, a LED-lámpákat annak idején az Elios Zrt.-vel telepíttette az akkori városvezetés.

– Ez nem pártpolitikai kérdés, ez mindannyiunk ügye – fogalmazott Angyal Károly, az LMP megyei szóvivője.

– Tavaly a Lánc utcánál történt egy halálos baleset, a közelmúltban a Pécs Plazánál, azt követően pedig itt, a Rákóczi út és az Egyetem utca kereszteződésénél hajnalban. Nem elhanyagolható szerepe volt ebben a tragédiában azoknak a gyengén világító Elios-lámpáknak, amelyeket az előző városvezetés helyeztetett ide.

Kóbor József és Angyal Károly

Elmondta, szakértőkkel közösen vizsgálnák meg, melyek a város legbalesetveszélyesebb átkelőhelyei, és az adott pontokon érdemes lenne úgynevezett okos-zebrát telepíteni, ami fényjelzéssel figyelmezteti a gyalogost a közeledő járműre. Pécsen, a Csontváry utcánál már kialakítottak egy ilyet, ami nagyon jó döntés volt.

Természetesen ezek a berendezések nem olcsók, ám a kellő támogatással meg lehet valósítani a kihelyezésüket.

A helyszín problematikusságára Kóbor József, a párt önkormányzati képviselője is felhívta a figyelmet.

– Itt van az egyetem, kicsit távolabb a középiskola, és számos turista is megfordul a Rákóczi út ezen szakaszán. Az út kiegyenesedik, pszichológiai tény, hogy az autósok hajlamosak felgyorsulni.

– Szerencsére nyitott kapukat döngetünk akkor, amikor a városvezetésnél szeretnénk a javaslatot benyújtani, hiszen Péterffy Attila polgármester programjában figyelmet szentel a városi közlekedésnek, a biztonságosabbá tevés érdekében – tette hozzá.

A párt már korábban aláírásgyűjtésbe kezdett a város közlekedési biztonságának átvizsgálása miatt, akkor már mintegy 1500-an szignózták az íveket. A választási kampány idejére háttérbe szorult ez, ám most újra aktuálissá vált.

Hirdetés