A PFZ évről évre jobban teljesít

Csütörtökön délután tartotta évadnyitó sajtótájékoztatóját a Pannon Filharmonikusok Zenekar. Az eseményen elhangzott, hogy az együttes a városvezetés elvárásainak megfelelően a határokon túl is népszerűsíti Pécs városát, s ezáltal magára vállalja a pécsi kultúra zászlóvivőjének szerepét.

Horváth Zsolt, a zenekar igazgatója szerint kirobbanó formában van az együttes, amely az erős szakmai kohéziót alkotó közösség minden tagjának köszönhető. Az idei évadról szólva elmondta, hogy a Kodály Központ házigazdájaként induló hatodik évadot az épületet meghatározó aranymetszés elve mentén alakították ki, amelynek jeleként december 3. és 5. között egy minifesztivál keretében emlékeztetnek a az arányokban rejlő harmóniára.

pannon filharmonikusok03

Páva Zsolt polgármester hangsúlyozta, hogy büszke a zenekar teljesítményére, hiszen a PFZ a pécsi kultúra legfőbb exportőre, emellett óriási sikerek övezik fellépéseit. Az együttes biztonságos működését a pécsi önkormányzat támogatása biztosítja.

– Új és fontos időszak veszi kezdetét a zenekar életében. Az együttes irányában megfogalmazott elvárások között kiemelt szerepet kap, hogy méltó módon képviselje a pécsi kultúrát a határokon túl is. Főként dél felé kell nyitni, az egykori Jugoszlávia utódállamait célozzuk meg, ezért is hasznos a már kialakult jó kapcsolatunk Eszékkel, és most már Rijekával is. Mindezt jól mutatja, hogy Horvátország szlavóniai része egyre komolyabb piacként jelenik meg az együttes életében – mondta a városvezető.

A művészek idén több alkalommal lépnek fel neves külföldi színpadokon, visszatérnek Svájcba, október 23-án pedig Londonban, a Cadogan Hall közönsége előtt mutathatják be tudásukat.

Az elmúlt évek a PFZ önálló branddé válását segítették elő, amit jól mutat Kocsis Zoltán, a zenekar állandó vendégkarmesterének, szakmai patrónusának kijelentése is.

– A “Magyarország jobban teljesít” ma már közhely. A PFZ évről évre jobban teljesít, ez biztos – fogalmazott a világhírű művész.

A most kezdődő évadban 122 fellépést terveznek hangversenyzenekarként, amit különböző színházi fellépések is színesítenek majd. Négy operabemutatón működnek közre a zenészek, 49 gyermek- és ifjúsági programmal készülnek, s célként kívánják elérni az 55 ezer fős látogatószámot.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés