A reformáció hatása Pécsett, Baranyában is meghatározó

A pécsi közgyűlés következő ülésén a tervek szerint külön napirendi pont keretében emlékeznek meg a reformáció 500 éves jubileumáról, jelentette be kedden Őri László alpolgármester. A reformáció Pécs és Baranya történelmében is meghatározó szerepet játszott.

Napra pontosan 500 éve annak, hogy Luther Márton Wittenbergben kiszegezte híres 95 pontját a vártemplom kapujára, a hagyomány szerint 1517. október 31-én ezzel a lépéssel indult el a reformáció. Őri László, Pécs alpolgármestere kedden a Szabadság úti református gyülekezeti házban tartott megemlékezésen hangsúlyozta, Luther nem forradalmat, egyházszakadást akart, azonban lépése mégis bombaként hatott, amely gyakorlatilag szétrobbantotta Európa akkori szellemi-társadalmi struktúráját.

Őri László a keddi megemlékezésen

Őri László kiemelte, a reformációnak fontos szerepe volt a nemzeti nyelv használatában, a bibliafordítások, a nemzeti nyelvű liturgiák révén komoly fejlődést indított el. Mint az alpolgármester hangsúlyozta, a három részre szakadt Magyarországon, amely a kilátástalanságba, a reménytelenségbe, a sötétségbe süllyedt, a reformáció jelzőtüzei lobbantak fel. Ez különösen igaz Baranyára, hiszen Sztárai Mihály 120 protestáns gyülekezetet alapított térségünkben, ez a tény pedig kellő alapot nyújt ahhoz, hogy megállapíthassuk, Baranya is a magyar reformáció egyik bölcsője.

A baranyai reformáció emlékei a gyülekezeti házban

Az alpolgármester kiemelte, hogy a modern korban is erős volt a reformáció hatása Pécsett, elég csak arra gondolni, hogy az 1930-as évektől református leányiskola működött Pécsett, 1992-ben pedig megkezdődött a Pécsi Református Kollégium újjászervezése. Ez az iskolaközpont mára óvodával, általános iskolával és gimnáziummal is várja a diákokat, számos tagintézménye van, a közelmúltban egy 1,3 milliárd forintos új iskolafejlesztés alapkövét tehették le. Őri László hangsúlyozta, az Értékes Pécs programban, amely a történelmi felekezetek kincseit mutatja be, természetesen a református értékek bemutatására is mód nyílt.

Tárgyi és szellemi értékeket teremtett a reformáció

Őri László, Pécs alpolgármestere a keddi megemlékezésen hangsúlyozta, a reformáció révén az istenszolgálat összefonódott a nemzetszolgálattal, ez olyan üzenet, amely a mai napig meghatározó. Az alpolgármester egyben bejelentette: a következő pécsi közgyűlési ülésen javaslatot nyújtanak be, hogy külön napirendi pont keretében emlékezzenek meg a reformáció 500 éves jubileumáról.

Hirdetés