A rendkívül feszített költségvetés ellenére Pécs idén sem mond le a fejlesztésekről

Több különböző tényező is feszíti a pécsi önkormányzat idei költségvetését. A helyi gazdaságot még mindig sújtó Covid-hatás, a kormányzati elvonások, a brutális infláció okozta béremelési igények és kötelezettségek, az energia és az üzemanyag árának emelkedése, és az állammal szemben fennálló tartozás mind afelé mutat, hogy még az eddigieknél is szigorúbb gazdálkodást kell folytatni idén. A Pécsmának Ruzsa Csaba alpolgármester vázolta fel, milyen kihívásokkal kell megküzdeni az idei költségvetés összeállításakor.

Az alpolgármester azzal kezdte, hogy rövidesen részletes prezentációban mutatják be a pécsi közgyűlés frakcióinak az idei költségvetés tervezetét, a fő számokat, irányvonalakat, fejlesztési terveket, az önkormányzat pénzügyi-gazdasági mozgásterét, a béremelési terveket. A szakbizottsági egyeztetési folyamat alakulásától függően a költségvetést várhatóan február 15-éig, de legkésőbb március 15-éig fogadják el (az utóbbi a törvény által meghatározott végső dátum).

Ruzsa Csaba kijelentette: továbbra is három fő célja van a városvezetésnek a költségvetés kapcsán:

  • működőképesnek kell maradnia a városnak; 
  • a fejlesztéseket és azok előkészítését folytatni kell;
  • a múltbéli adósságokért helyt kell állni.

Az alpolgármester hangsúlyozta, 2022 gazdasági szempontból egy újabb pandémiás év lesz. Ez azt jelenti, hogy a Covid-hatás a helyi vállalkozásoknál továbbra is erős, az önkormányzat becslése szerint 2019-hez képest idén is 10-15 százalékkal kevesebb bevétellel számolhatnak, ami az önkormányzat adóbevételein is meglátszik majd. Az idei iparűzésiadó-fizetés alapja pont a koronavírusjárvány miatt elrendelt zárások idejére, 2020 őszére és 2021 tavaszára esik.

Béremelések: miből?  

A brutális infláció miatt az önkormányzati cégeknél és intézményeknél elkerülhetetlenné vált béremelések jelentős kiadásnövekedést eredményeznek a büdzsében, még akkor is, ha ezek fedezetét nem kizárólag saját forrásból kell előteremtenie a városnak.

Nagy kérdés például, hogy a szociális, a köznevelési és a kulturális ágazatban a kormány által bejelentett béremelést nem kell-e kipótolnia az önkormányzatnak. Az mindenesetre már most látszik, hogy a szociális és köznevelési intézményeknél az önkormányzatnak 40-50 milliót be kell betennie saját forrásból a béremelésbe. A kulturális intézményeknek és cégeknek (Színház, PFZ, Zsök kft.) mind pályázniuk kellett tavaly december 15-ig az EMMI-hez, ezekről még nincs kormányzati döntés. Ez valójában így nem is béremelés a kulturális körben, hanem egyszeri kifizetés lehet, sikeres pályázat esetén, a kormányzat által elfogadott szabályok alapján.

A Tüke Busznál infláció feletti béremelést terveznek idén is a korábbi évekhez hasonlóan, teljes mértékben önkormányzati forrásból, de például a Tettye Forrásháznál működő szakszervezet e fölötti, 12 százalékos emelést szeretne. A cégnél a Tettye menedzsmentje egyeztet a szakszervezetekkel. A BIOKOM esetében is 19 százalékos béremelési igényt fogalmaztak meg első körben a szakszervezetek, itt szintén a menedzsment egyeztet az értdekképviseletekkel.  

Ruzsa Csaba

Brutális energiaár-emelkedés

Az energiaárak rég nem látott robbanásszerű, ötszörös emelkedése is jelentős kiadás-növekedést okoz a költségvetésben. Az áram ára például 20,5 forint kilowatt/óráról 100 forint fölé emelkedett, ami ötszörös drágulás. Emiatt teljes átszervezésre kényszerül ezen a téren a város, hiszen csak ez több mint 600 milliós plusz kiadást jelent az önkormányzati szférában.

Ruzsa Csaba elmondta, a rövid távú céljuk az, hogy legyen áramszolgáltatója az önkormányzatnak, valamint, hogy történjen a cégeknél átvilágítás: hogyan lehet csökkenteni az áramdíjakat. Tavaly már elkezdték előkészíteni azt a projektet, aminek célja a minél nagyobb részben önálló villamosenergia-ellátás, amit elsősorban napelemparkok létesítésével kívánnak elérni.

A gáz árának utóbbi hónapokban tapasztalt emelkedése szerencsére egyelőre nem érinti a várost, a Pétáv ugyanis tavaly tavasszal lefolytatta a gáz közbeszerzést.

Az üzemanyag árának emelkedése miatt viszont tavaly 300 millióval nőttek a Tüke Busz kiadásai, miközben a bevételei a járvány okozta jegyárbevétel-kiesés miatt csökkentek. A közlekedési cég jelentős önkormányzati támogatás mellett tud csak működni.

Tervpályázat az akvaparkra

A nehézségek mellett a fejlesztésekről is ejtett néhány szót az alpolgármester. Mint mondta, továbbra is elsőbbséget élvez az ipari parki fejlesztések előkészítése. Fontos fázisához érkezik az akvapark-építés előkészítése is: zajlik a geodéziai felmérés, fúrás a Tüskésréten, márciusban pedig már szeretnék kiírni az országos tervpályázatot a fenntarthatóság miatt 200 szobás hotellel tervezett élményfürdőre. Reményei szerint a reptérfejlesztés tervei is elkészülhetnek idén.

Ruzsa Csaba hangsúlyozta, természetesen nem mondanak le a pandémiás helyzet és az elvonások miatt szerintük elengedhetetlen kormányzati kompenzációról, ennek érdekében több kérelmet is benyújtanak.

Az alpolgármester megemlítette még, hogy az infláció a banki kamatokat is megemelte. Ezért a város a kamatemelési hullám miatt vizsgáltatja, milyen hatással lesz ez az önkormányzati és céges hitelekre. Utóbbiakat, ha kell, újratárgyalják, átalakítják, kiváltják ahogy ezt tették két éve is.

 

Hirdetés