A sokadik sarc: évente több mint 80 milliót bukna a Tettye Forrásház az új közműadóval

Hét év után differenciáltan vetné ki a közműadót a kormány, ezzel a nagyvárosi vízművek a korábbi sokszorosát, míg a falvakat is kiszolgálók akár annak töredékét fizethetnék – írta meg a napokban a hvg.hu. A változás érzékenyen érintené a Tettye Forrásházat is.

A lap szerint a most benyújtott törvénymódosítás szerint a kistelepüléseket kiszolgáló közműcégeknek az eddigi adó harmadát kell fizetniük, a nagyvárosokban működőknél az adó a sokszorosára is nőhet.

Számos vízműcég, így a pécsi is, önkormányzati tulajdonban van. A járványhelyzetre hivatkozva már eddig is rengeteg pénzt vont el a kormány az önkormányzatoktól, a közműadó emelkedése egy újabb teher lenne számukra.

A Fővárosi Vízművek a hvg.hu-nak elárulta: 729 millió forint helyett 3,2 milliárd forintra nőne számukra a fizetendő adó. A szeged.hu arról számolt be, hogy a félig önkormányzati tulajdonban lévő Szegedi Vízmű Zrt. félmilliárd forintos nyeresége egy az egyben elúszna a változással.

Lapunk megkérdezte a Tettye Forrásház Zrt-t, őket hogyan érintené a szabályozás változása. Kérdésünkre azt válaszolták, a tervezett módosítás következtében a cég évi 82 millió forinttal több közműadót fizetne.

 

Hirdetés