A szünetben sem maradnak meleg étel nélkül

A hamarosan következő tavaszi, valamint a nyári, az őszi és a téli szünetben sem maradnak meleg étel nélkül a rászoruló gyerekek a megyeszékhelyen, a pécsi önkormányzat sokmillió forintot költ erre a célra. A képviselők csütörtökön dönthetnek a kérdésben. 

Az iskolai szünetek alatt sem maradnak meleg étel nélkül a hátrányos helyzetű és a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő, halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek Pécsen, erről is dönthet csütörtöki ülésén a pécsi közgyűlés. A jogszabályok szerint a tavaszi, az őszi és a téli szünetben a munkanapokon, a nyári vakáció alatt legalább 43 munkanapon, legfeljebb a szünet összes munkanapján kell biztosítani az érintetteknek a napi egyszeri meleg ételt. A tavaszi szünet már közeleg, a szünet ideje alatt két munkanap lesz, április 13-án és 18-án, ekkor az érintett pécsi gyermekek kapnak meleg ételt.

gyerek
A kisebbek sem maradnak ellátás nélkül

Ezt igényelni a területi szociális központokban lehet, azonban mint a közgyűlési előterjesztésből is kiderül, a pécsi szakemberek már jó előre értesítik az érintett szülőket, családokat a lehetőségről.

A felmérések szerint összesen kevesebb mint 1300 gyerek érintett az ingyenes szünidei étkezés kérdésében. Az iskolások, valamint az intézményi jogviszonnyal nem rendelkező óvodáskorúak négy helyszínről (városrészenként egy-egy) kaphatnak meleg ebédet: a Budai Városkapu Iskola a Komlói úton, a Köztársaság téri Általános Iskola, a Pécsi Éltes Mátyás Intézmény, illetve az ANK konyhája várja majd az érintetteket. A bölcsődés korú, intézménybe nem járó kicsiknek három intézmény nyújt ilyen lehetőséget (Csoda Bölcsőde, Hétszínvirág Bölcsőde, Zöldliget Bölcsőde).

Hirdetés