A mészárlás, amire emlékeznünk kell!

Válogatás nélkül kínozták és ölték meg az ártatlanokat

Több százan vettek részt a Remény Útján, amelyet a 72 éve történt délvidéki mészárlás emlékére rendeztek Pécsen. A Kossuth térről induló menet a Kálvária-dombra gyalogolt, ahol a város, a diákok és az idősek egyaránt lerótták tiszteletüket az áldozatok előtt.

Délvidéki mészárlások néven íródott a történelemkönyvekbe az 1944 és 1945 telén lezajlott véres tömegirtás, amelyet a jugoszláv kommunista csapatok és a vajdasági szerb partizánok követtek el a többségében magyarok, németek és horvátok lakta helyi települések lakosai ellen. A gyilkosságokat etnikai alapon, brutális kegyetlenséggel követték el.

De mi is váltotta ki ezt a gyalázatos pusztítást?

Az atrocitások a második világháború végén, 1944 októberének első napjaiban kezdődtek, amikor a szovjet csapatok Románia felől átlépték a jugoszláv határt. A Moszkvából visszatérő Tito október 17-én a Bánság, Bácska és a Baranyai háromszög területén katonai közigazgatást vezetett be, azzal az indokkal, hogy a magyar „megtorlásoknak elejét kell venni”. A vérengzés ennek a rendeletnek az ideje alatt zajlott le.

Tömegsírokba dobták a magyarokat
Tömegsírokba dobták a magyarokat

A mészárlásnak áldozatul esett magyar állampolgárok és katonák egy részét minden jogi formaság nélkül hurcolták el Magyarország területéről Tito fegyveresei. A gyanúba fogottaknak sem védekezni, sem fellebbezni nem állt módjukban, hiszen vádirat és bizonyítási eljárás sem volt. Az áldozatokat rögtön ítélő tömeggyűlés elé állították, de más esetben a jugoszláv hadsereg titkosszolgálata, az OZNA a vád és az ítélet ismertetése nélkül likvidálta a begyűjtött magyarokat. Több helyen tömegesen végezték ki olyan magyar honvédeket is, akik a megmenekülés reményében megadták magukat a partizánoknak. A fennmaradt dokumentumokban az áll, hogy a kivégzettek a szláv „nép ellenségei” voltak, és „a megszálló fasiszta horthysta magyar állam” szolgálatában álltak.

A mészárlást titokban akarták tartani

A kommunista csapatok kirabolták, kínozták, karóba húzták, megnyúzták, megalázták a helyi magyar, német és horvát lakosokat, a nőket megerőszakolták, a gyermekeket, csecsemőket megölték. Az áldozatok testét árkokba, csatornákba, dögkutakba, szemétdombokra, jobb esetben jelöletlen tömegsírba dobálták.

Válogatás nélkül kínozták és ölték meg az ártatlanokat
Válogatás nélkül kínozták és ölték meg az ártatlanokat

A kezüknél fogva dróttal vagy kötéllel összekötözött embereket a vesztőhelyre terelték, és az éj leple alatt halomra lőtték, ez történt például Zentán. A népirtás során elhunytak számát 20-50 ezer főre becsülik. A vérengzést a titói Jugoszláviában a legszigorúbb, soha fel nem oldott titkok között kezelték, a fennmaradt dokumentumok nagy részét pedig meg is semmisítették. Így a titói rendszer fennállásának végéig sikerült elérni, hogy az ügy nagyjából feledésbe menjen.

A tömegmészárlást titokban akarták tartani
A tömegmészárlást titokban akarták tartani

A tömegsírok létezését Jugoszlávia az 1990-es években is leplezni próbálta. Érdekes, hogy az akkori, hivatalos jugoszláv álláspont szerint nem tömegirtás, hanem törvényes felelősségre vonás történt, amelynek során legfeljebb „néhány száz” embert, azaz „a megszálló fasiszták szolgálatában állókat” vonták felelősségre és végezték ki. A tényleges gyilkosokat később azonban bíróság elé állították, és halálra ítélték.

A Remény Útjára szükség van

Pécsen hétfőn erre a tragédiára emlékeztek meg a városvezetők és a pécsi középiskolások. Barkóczi Csaba, az eseményt szervező Kosztolányi Céltársulás elnöke a Remény Útjaként ismert eseményen – melynek védnöke Őri László alpolgármester – elmondta, hogy január 23-án lesz 72 éve annak, hogy 4000 délvidéki csurogi magyart koncentrációs táborokba hurcoltak és megöltek.

A Remény Útját járják a pécsi iskolások
A Remény Útját járják a pécsi iskolások

Hangsúlyozta, hogy a folyamatos erőszakos asszimilációs kísérletek ellenére a szerbiai magyarság csodával határos módon megmaradt, fel tudott állni és létezik, azért, mert létezni akar és ezért minden téren kötelességünk támogatni őket.

Őri László, Pécs alpolgármestere, az esemény védnöke vezeti a menetet
Őri László, Pécs alpolgármestere, az esemény védnöke vezeti a menetet

Decsi István, Pécs alpolgármestere beszédében elmondta, hogy a múlt század Európájában egyes országok vezetői „bűnből és fájdalomból akartak építkezni”, melynek eredményeként Európa terrorba süllyedt, melynek a magyarságot érintő legvéresebb tragédiája a délvidéki vérengzés volt. Tízezrek haltak meg – folytatta –, a tömeggyilkosság eredetét pedig sem a jugoszlávok, sem Rákosi vagy Kádár nem vallotta be, nem tárta fel. A hazug rendszer saját hazugságát sem ismerte el – mondta. A magyarság nem vesztette el azonban a reményt, a világosságot kereste a nemzet a tragédia után és keresi ma is.

Decsi István: a magyarság nem vesztette el a reményt a tragédia után
Decsi István: a magyarság nem vesztette el a reményt a tragédia után

A mai Szerbia és Magyarország ugyanakkor soha nem volt olyan közel egymáshoz, mint ma – tette hozzá. A szerbek felismerték a múlt bűneit és fejet hajtottak a magyar áldozatok emléke előtt. Ehhez viszont – mondta – szükség volt a magyar és a szerb kormány összefogására. Ez egy lépés az „egység Európája” felé, melynek elérése ma a migráns-válság közepette fontosabb, mint máskor.

Pécs alpolgármesterei megkoszorúzták a Kálvária templomot
Pécs alpolgármesterei megkoszorúzták a Kálvária templomot

– A Remény Útja számunkra egy olyan utat jelent, mely egy erős, egységes gazdag és békés ország felé visz Európa közepén. Az elmúlt év történései bizonyítják, hogy Európa népei közül először mi, magyarok ismertük fel a veszélyt, ami ma fenyegeti kontinensünk nemzeteit, a keresztény kultúrát, a veszélyt melyet a nyugati vezetők mintha nem akarnának látni – fogalmazott Pécs alpolgármestere.

Andócsi János: Szerbia még nem kért bocsánatot a magyaroktól
Andócsi János: Szerbia még nem kért bocsánatot a magyaroktól

Andócsi János, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének alelnöke elmondta, hogy a szerbek és a magyarok megbékélésében véleménye szerint kevés őszinte pillanat van, hiszen a szerb törvényhozásban nem történt még a tragédia után hivatalos bocsánatkérés. Nem kértek bocsánatot a magyar honvédek legyilkolásáért és testük szemétdombra dobásáért. A Remény Útjának gesztusa ugyanakkor nagyon fontos – folytatta –, hiszen a délvidéki halottak előtt meg kell hajtani a fejünket. A délvidékieknek pedig ma nagyon fontos, hogy az anyaországra az ilyen megemlékezések miatt érezhetik, hogy a magyarság határai túlmutatnak az ország határain.