Feljelent az MSZP

Tóth Bertalan és Szakács László MSZP-s országgyűlési képviselők hűtlen kezelés miatt ismeretlen tettes ellen büntetőfeljelentést tesznek a Zsolnay-név használata miatt.  

hirdetés

Tóth Bertalan a Szakács Lászlóval közösen tartott pénteki pécsi sajtótájékoztatón azt mondta, vélelmezik, hogy a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt.-t, a pécsi önkormányzatot és hazánkat is kár érte, mert feltételezésük szerint jogalap nélkül védette le a Zsolnay-nevet az USA és az Európai Unió szabadalmi hivatalainál a Swiss Art Kft. Mindez azt jelenti, mondta Tóth Bertalan, hogy a cég akkor is Zsolnay márkanévvel forgalmazhatna termékeket, ha azok nem is a manufaktúrában készülnének.

Szakács László, Tóth Bertalan1

Tóth Bertalan kijelentette: a pécsi önkormányzat és a Zsolnay-gyár többségi tulajdonosa között fennálló szindikátusi szerződés egyértelműen rögzíti, hogy a Zsolnay-névvel, mint védjeggyel kapcsolatos bármilyen jogi lépést csak a gyárat működtető Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. közgyűlésének jóváhagyásával lehetne megtenni. Mivel ez a felhatalmazás nem történt meg a képviselő szerint, a magáncégnek nem volt joga levédetni a márkanevet.

Szakács László azt mondta, egy 2005-ös kormányhatározat is kimondja, hogy a Zsolnay márkanevet kizárólag a manufaktúra vagy a pécsi önkormányzat védetheti le, s minden ezzel kapcsolatos ügyletről tájékoztatni kell a kormányt.

A MSZP-s országgyűlési képviselők azt mondták, a társaság tulajdonosa az a Cséplő Petra, aki egyben a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. igazgatósági elnökeként is dolgozik, s a szír származású Bachar Najarinak, a manufaktúra többségi tulajdonosának felesége.

Cséplő Petrát kerestük, ám nem kívánt nyilatkozni, mondván, nem szeretné önmagát Tóth Bertalannal egy lapon említeni. Azt azért hozzátette: meglátása szerint jogszerűen jártak el, így nyugodtan várják a vizsgálatokat.

Szerdán Cséplő Petra, igaz, nem  Tóthék kapcsán, de nyilatkozott az ügyről, mondván  nem „csalárd szándékból” védette le a nevet, éppen fordítva: ők úgy érezték, jelen pillanatban csak így tudják megvédeni a nevet, a gyár érdekeit, miután  egy gazdasági érdekcsoport folyamatosan a gyár hitelének rontásán munkálkodik.

Az előzményekért: KLIKK!