6 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapPécs AktuálAdvent a Nick-udvarban

Advent a Nick-udvarban

Szerda este fél hatkor nyitotta meg Csizi Péter, Pécs alpolgármestere és Barna Béla, a Pécs Holding Zrt. vezérigazgatója a Mesés Nick-udvar adventi programját. A résztvevőknek forralt borral és forró teával kedveskedtek a hidegben.

Az adventi program célja, hogy a bár kevéssé ismert, de a belváros egyik gyöngyszemének számító Nick-udvart megismertessék és megszerettessék a pécsiekkel és a városba látogatókkal.

– Milyen jó, hogy nem volt szükség egy új épületre ahhoz, hogy rossz időben is zárt helyen tudjunk rendezvényeket tartani – fogalmazott Csizi Péter. – Ugyanis ennek az igénynek eleink már megfeleltek, bő kétszáz évvel ezelőtt, amikor Zsolnay Vilmos megépíttette a Nick-udvart.

A mesés kifejezéssel egyébként az udvar szépségére – mely karácsonyi színekben és fényekben pompázik az advent idején – és a program jellegére próbáltak utalni a szervezők.

mesés nick
Csizi Péter és Barna Béla 

– Szerettünk volna valami újjal előrukkolni, és hát mi másról szól a karácsony és az advent, mint a gyerekekről – mondta Barna Béla. – Az volt a gondolatunk, hogy a Nick-udvar ezekben a napokban, hetekben elsősorban a legkisebbeké legyen, innen jött az ötlet, hogy ez a csodaszép, mondhatni meseszép udvar valóban legyen mesés.

Az elképzelésben a város együttműködő partnere volt a Bóbita Bábszínház. A kirakatokban, mint egy-egy kis színdarab megelevenedik Aladdin, Gulliver és Holle anyó is, valamint egy pécsi család karácsonyi élete.

Az adventi műsor résztvevőinek forralt borral és forró teával kedveskedtek a hidegben a szervezők, a gyerekeket mókás játékkal várták. Zárásként a Kodály Zoltán Gimnázium Bartók Béla Női kara Sólymosi Péter, a Pécsi Filharmonikusok trombitaművészének közös műsorával karácsonyi hangulatot teremtett az udvarban.

20131212_174941
Az ismert dalokkal karácsonyi hangulatot teremtettek

A Nick-udvarban egy ládát is kihelyeztek, melybe a Pécsi Gyermekklinika részére gyűjtenek, akik az adományokat a mindennapi működésükhöz használják fel.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő