6 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapPécs AktuálAhol nem félnek az atomtól

Ahol nem félnek az atomtól

Tartanak tőle, de nem ijednek meg az atomhulladék tároló gondolatától Bodán, ahol idéntől komoly erővel vágott bele ismét az alant fekvő agyagkő réteg kutatásába a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Nonprofit Kft.. A helyieket szinte bombázzák az információval.

Néhány hete pécsi ellenzéki politikusok tartottak sajtótájékoztatót Pécsett arról, hogy mennyire kevés információval rendelkeznek a pécsiek a bodai atomtemetővel kapcsolatos tervekről. A falu ugyanis légvonalban alig tizenöt kilométerre fekszik a Széchenyi tértől; s itt, a község melletti területen – összesen kilenc települést érintve – folyik az agyagkő kutatása, ami az egyik legjobb, természetes vízzáró anyag.

Azért, mert ebben a földtani rétegben, több száz méter mélyen raknák le a paksi atomerőműből származó, jelenleg átmeneti tárolókban elhelyezett nagy sugárzású radioaktív hulladékot – persze csak akkor, ha a még hosszú-hosszú évekig tartó vizsgálatok ezt igazolják.

– Évek óta, 1996-tól kezdődően, az első kutatások megindulásától fogva folyamatos a helyiek tájékoztatása – mondta Boda polgármestere, Kovács Győző. – A legkisebbtől a legidősebb korosztályig mindenkit megszólítunk, saját újsággal, videós anyagokkal, vagy éppen a különböző tájékoztatónapokon elhangzó előadásokkal, de tartunk vetélkedőket is, a faluban tanösvényen is megismerkedhetnek a kutatásokkal, az elképzelésekkel az emberek.

A kilenc érintett település társulási újságot is kiad, és nem bíz semmit a véletlenre. Két évente közvélemény-kutatást tartanak, a legutóbbi eredménye szerint az emberek 60 százaléka támogatja a kutatást.

A falubeliek tartanak ugyan a beruházástól, de nem félnek. Inkább a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Nonprofit Kft. által készített kutatási anyagokat is átnézetik akadémikusokkal. A cél az, hogy minél objektívebb képet kaphassanak az emberek az ügyről.

A Radioaktív Hulladékokat Kezelő Nonprofit Kft. kutatási engedélye egyelőre csak 2017 elejéig szól, de a tervezett mélységi geológiai tároló létesítését több évtizedes kutatási programnak kell megelőznie. Az európai uniós direktíváknak megfelelően a tárolónak 2060-ra kell elkészülnie. Jelenleg egyébként Svédországban és Finnországban a kiégett fűtőelemek közvetlen elhelyezésére alkalmas, gránitban kialakítandó mélységi tárolók engedélyezési eljárása zajlik. Ezek várhatóan 2025-ben elkészülnek. Franciaországban szintén már előrehaladott a mélységi tároló projektje; itt a bodai agyagkőhöz hasonlítható agyagban helyeznék el a hulladékot. Az engedélyezési eljárása néhány éven belül indulhat el.

A pécsi önkormányzat illetékes referatúrájának vezetője, Bokor Károly elmondta, az önkormányzat tájékoztató anyagot nem kapott a kutatásokat végző cégtől, mivel a tevékenységüket nem Pécs illetékességi területén belül fejtik ki.

– Azonban a pécsi lakosok érdekeit szem előtt tartva, mi is kiemelt figyelemmel kísérjük a fejleményeket. Ezek alapján le lehet szögezni, hogy a folyamat elején, a kutatási fázisban tart még a lehetséges tároló alkalmasságának vizsgálata, bár a kutatások már több évre nyúlnak vissza – mondta.

Hozzátette: a most zajló felszíni kutatásokat követően föld alatti kutatólaboratórium kerülhet kialakításra abban az esetben, ha a korábbi vizsgálatok annak indokoltságát alátámasztják. Ennek létrehozásához az engedélyező atomfelügyeleti szerv megkeresi a szakhatóságokat, de az érintett önkormányzatokat is. A labor létesítésének időpontja legkorábban a 2020-as  évek vége felé lehet időszerű. Ez egy új kutatási program, amely a radioaktív tároló létesítése szempontjából jelentőséggel bír.
referatúra főosztályvezető

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő