Állati kukoricát etetnek velünk

Állatnak nézték?

Több pécsi olvasónk is jelezte lapunknak, hogy ehetetlen, puhára nem főzhető kukoricát kapott a zöldségestől. Nem a terméssel van gond, mint kiderült: takarmánykukoricát próbáltak rájuk sózni, így kaptak édes, tejes helyett íztelen, lisztes csöveket.

– Még elég drága, ezért csak négy csövet vettem a családnak. Már az feltűnt, hogy hiába főztem a szokásos tíz percig, alig puhult meg. Miután egy jó fél órát rotyogott és kihűlt, beleharaptunk, ekkor vált egyértelművé, hogy átvertek bennünket – mondta Horváth Marika néni, aki hozzátette: külsőre nem is igen lehet különbséget tenni a csemege- és a takarmánykukorica között.

Állatnak nézték?
Állatnak nézték?

Rajta kívül többen is hasonló cipőben jártak az utóbbi napokban. Mint azt a vásárcsarnokban a kofák között megtudtuk, egyes árusok évek óta ilyen trükkel próbálkoznak, de a hivatalos piacokon a leendő bevételeit kockáztatja, ha átveri a jó népet.

– Igazából ha zsenge, nemigen lehet megállapítani a különbséget, mert a terménykukorica leve is édeskés. Talán annyi, hogy idővel a csemege szemei megfonnyadnak, talán frissen keményebbek is – mondja Géza bácsi, az egyik árus. Ő azt javasolja, vásároljunk ismerőstől, lehetőleg olyantól, aki nemcsak pár csővel készül, hanem sok kukoricát árul, így nehezebben sülünk fel.

A Pécs Holding piacain, azaz a Diana téren, a Hajnóczy úton, illetve a vásárcsarnokban külön nem ellenőrzi a minőséget, viszont megbízhatónak ismeri az árusokat.

– A legtöbb árusunk hosszú távú bérlőnk is. Régóta megbízható kereskedőként, őstermelőként, kistermelőként ismerjük őket. Napról napra, hétről hétre, szezonról szezonra ugyanott árusítanak, így nem engedhetik meg, hogy jó hírnevükön csorba essen, visszajáró vendégeik ne legyenek elégedettek árujuk minőségével – mondja Péter-Domán Zita pr-menedzser.

Hirdetés