Apróban keres társat a Pátriához

Hirdetésben kér 360 millió forintnak megfelelő eurót a pécsi Hotel Pátria megvásárlására egy kozármislenyi férfi. A ismeretlennek már olyan előrehaladott tervei vannak, hogy egy másik hirdetésben volt nádoros és pannoniás dolgozókat keres. A rejtélyes férfi különös szempontja az is, hogy a cukrász úgy készítse el a somlói galuskát és a fagyit, ahogy az annak idején a Nádorban készült.

A férfi László, Laci, vagy Tamás néven hirdet. Étterem nyitásához is keres befektetőt, hogy adjon neki 300 millió forintot, de venne azonnali vételre másfél milliárd forint értékű céget. A hirdetésből kiderül, hogy egy kozármislenyi személyről van szó, aki vendéglátással vagy zöldségtermesztéssel foglalkozik. Árul nagy tételben zöldséget, készít hidegtálakat rendezvényekre, esküvői főzést is vállal, ráadásul lehet nála venni 65 kiló házi szilvalekvárt, drótkötél létrát is.

Legérdekesebb mégis az, hogy a Hotel Pátria megvételéhez és felújításához, működtetéséhez üzlettársat keres. A 8600 négyzetméteres hotelt a jelenleg a Danubius Hotel Group árulja 850 millió forintét, ami a felújítással együtt közel 1,5 milliárd forintba is bekerülhetne új tulajdonosa számára.

„Önnek csak 360 millió forintot kell betenni a 49%-os üzletrészért. Csak hosszútávra tervező, korrekt személy (minimum 10 év) jöhet szóba. Az 1,2 millió € bankszámlán legyen, és leadózott legális pénz legyen. A többit a bankom teszi hozzá. A működtetés szintén nem lesz probléma, mert ahhoz is tudok rendszeresen támogatást intézni. Az indulásnál nem lesz hitelünk meg ilyesmi. Tiszta lappal indulunk” – áll a hirdetésben.

A férfi további 300 milliót kér egy egyedi ötletű étterem megnyitásához. Ebben az esetben állítása szerint a befektetőnek csak ölbe tett kézzel kell ülnie, és ölébe hullik a nyereség: a hasznon 50-50 százalékban osztozunk. Dolgoznia sem kell, ha nem akar”.  Máshol 5 milliárdos évi forgalommal rendelkező bevizsgált, jelenleg is működő, köztartozásmentes, jó banki minősítésű” céget venne.

hotelpátria

Mindezek mellett egy újonnan megnyíló pécsi szállodába keres jól képzett munkatársakat hosszú távra, olyanokat, akik a Nádorban, esetleg Pátriában (volt Pannonia) dolgoztak a ’70-’80-as években, lehetnek nyugdíjasok is”. Feltehetően azért keresi a volt nádoros és pannoniás dolgozókat, hogy beindítsa a Kórház téren jelenleg üresen álló Pátriát.

A hirdetések alapján nem igazán tudtuk eldönteni, hogy valóban komolyan gondolja-e a férfi, vagy csak viccről van szó. A hirdetésben megadott telefonszámot felhívtuk ugyan, de a férfi nem mutatkozott be, nyilatkozni nem akart, csak annyit mondott, hogy egyelőre nem szeretne beszélni a szállodabizniszről, mert még nem aktuális.

Egyébként a Hotel Pátriát eredetileg másfél milliárd forintért adták volna,  egy potenciális befektető 500 milliót adott is volna érte, de ennyiért nem adta a tulajdonos Danubius Hotels Group. Fodor Mónika, a cégcsoport pr-igazgatója érdeklődésünkre korábban elmondta, ők úgy látják, a Pécs környéki régióban nincs elegendő kereslet a vendégszállásokra, kapacitásuk pedig természetesen rendelkezésre állna.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés