Az önkormányzat nevében Ruzsa Csaba alpolgármester vette át a Magyar Turisztikai Ügynökség képviselőjétől a Virágos Magyarország versenyen a Dél-Dunántúl legjobbjaként nyert régiós Arany Rózsa-díjat – közölte hétfőn a városvezetés. 

A Magyar Turisztikai Ügynökség idén 28. alkalommal hirdette meg a települések országos környezetszépítő versenyét. A Virágos Magyarország versenyre ebben az évben több mint 320 nevezés érkezett. A megmérettetésen külön értékelték és díjazták a 30 ezer fő feletti és ezen lélekszám alatti városokat, illetve a falvakat – írja az önkormányzat hétfői közleményében.

Ruzsa Csaba vette át a díjat

Mint közölték, a beérkezett pályázatokat egy 120 fős, egyebek közt kertészekből, tájépítészekből és turisztikai szakemberekből álló zsűri értékelte, akik megállapították, hogy egyre színvonalasabb pályázatok érkeznek: sorra szépülnek meg a közterületek és számos településen átgondolt, a fenntarthatóság szempontjait is szem előtt tartó zöldterület-fejlesztés zajlik.

– A zsűri Régiós Arany Rózsa minőségi díjban részesítette városunkat. Pécs 2005 után nyerte el ismét a szakmai zsűri főkategóriájának díját. Célunk az, hogy a megkezdett munkát tovább folytassuk, növeljük a virágágyi felületeket, színesítsük városunkat, és a Pintér János parkmegújítási program keretében további zöldterületeket szépítsünk meg – fogalmazott a díj átvételekor Ruzsa Csaba gazdaságért felelős alpolgármester.

– Szeretnénk, hogy munkánk nyomán Pécs méltó legyen arra, hogy a jövőben valamikor hazánkat képviselje a virágos települések nemzetközi megmérettetésén. Erre jó esélyünk van a szakmai zsűri egyöntetű véleménye alapján, amit pécsi látogatásukon fogalmaztak meg – idézi a közlemény Meixner Barnát, a város zöldterületeit üzemeltető Biokom NKft. ügyvezető igazgatóját.

Pécsi zöldterületi munkák a számok tükrében:

A Biokom NKft.

  • évente több mint 8000 darab fa metszését,
  • több mint 3700 focipályányi zöldterület kaszálását,
  • több mint 1 hektár virágágyi felület ápolását,
  • évente mintegy 100 ezer darab virágpalánta kiültetését,
  • több mint 64 hektár cserjefelület ápolását,
  • évi közel 1000 darab facsemete ültetését
  • évi közel 3000 darab fa növényvédelmi kezelését végzi el.

A Városházán a régió többi díjazottja, így Györe, Kisharsány és Drávaszabolcs települések képviselői is megkapták elismerésüket.

Hirdetés