13 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapPécs AktuálÁrvíz: pécsi kínaiak milliós adománya

Árvíz: pécsi kínaiak milliós adománya

Egy pécsi kínai vállalkozó fogta össze azt a gyűjtést, amit az árvízkárosultak megsegítésére szerveztek. Azt mondják, kötelességük volt segíteni.

Több mint 12,5 millió forintot adományoztak a kínaiak a magyar árvízkárosultaknak, amit a minap el is juttattak a Magyar Vöröskeresztnek. A főként ruhaboltokat üzemeltető pécsi vállalkozó, a magyar nevet felvett Kínai Csaba Budapesten adta át a támogatást, amit a helyreállításban használnak majd fel a magyarok.

Az egyik fővárosi piac mellett szervezték meg a gyűjtést, s egy erre alkalmas dobozba tették be az adományozók a pénzt. A pécsi vállalkozó szerint, mivel itt élnek Magyarországon, kötelességük segíteni a magyarokat, ha bajban vannak.

– Magyarország és a magyar nép befogadott minket, mi úgy érezzük, hogy együtt élünk, együtt vagyunk, és ha bármilyen probléma van Magyarországon, úgy érezzük, hogy nekünk is van kötelességünk – mondta a férfi.

A Magyar Vöröskereszthez egyben ekkora adomány ritkán érkezik. A veszélyhelyzet elmúltával a helyreállításban fogják hasznosítani a támogatást.

A segélyszervezet főigazgatója, Kardos István szerint most kezdik felmérni, hogy hol milyen szükségletek vannak, több településről az a hír érkezett, hogy a helyreállításban nagy segítségre szorulnak. Az élelmiszerek pótlásában, a konyhakertek rendbetételében, a károsodott lakások helyreállításában tudunk segíteni.

A Magyar Vöröskereszt egyébként az árvíz alatt több mint 4.000 önkéntes étkeztetését és ellátást biztosította.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő