7 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapPécs AktuálPáva: Több szabadidős és sport tér kell

Páva: Több szabadidős és sport tér kell

Zalay Zoltán, a Rátgéber Kosárlabda Akadémia Alapítvány vezetőedzője és Imreh Ajtony, az akadémia U14 leány csapatának edzője kapta Pécs városának sportdíjait 2014-ben. Az elismeréseket Páva Zsolt polgármester adta át szeptember 19-én, pénteken. 


A Pécsi Napok keretében látványos sportdélutánnal várták a családokat pénteken a Szent István téren. A program során bemutatkozott a PSN Zrt. összes szakosztálya. A sportágak legtöbbjében rövid bemutatót is tartottak a helyszínen, illetve ezeket az edzők és a sportolók közreműködésével ki is próbálhatták a gyerekek és szüleik.

sportnap

A rendezvény végéhez közeledve a Pécsen tevékenykedő sportemberek előtt tisztelegtek. Páva Zsolt polgármester átadta a város két rangos elismerését, a Csonka Ferenc-díjat (korábban Pécs Város Ifjúságáért Díj) és az Abay-Nemes Oszkár-díjat (korábban Pécs Város Sport Díja).

Páva Zsolt a díjátadó előtt elmondta:

– Büszke vagyok arra, hogy Pécs különösen erős a sportok területén, számos bajnokot adtunk már az országnak és a világnak. Különösen fontos a megfelelő utánpótlás is, hogy mindez így is maradjon. Ezzel együtt úgy gondolom, több olyan térre van szükség a városban, amely a pécsiek kikapcsolódását, feltöltődését egyúttal sportolási lehetőségét is szolgálja. Ezért is építjük meg partnereinkkel közösen azt a több hektáros Szabadidő- és Élményparkot a Tüskésréten, amely reményeink szerint a családok egyik legkedveltebb sportolási és feltöltődési centruma lesz majd. Emiatt épülnek majd azok a szabadtéri (kosár)pályák is, ahol a gyerekek gondtalanul játszhatnak” – hangsúlyozta a polgármester.

sportnap

A város első embere rövid köszöntője után átadta Pécs 2014-es sportdíjait.

A Csonka Ferenc-díját Zalay Zoltán érdemelte ki, aki áldozatkész, értékalapú, fiatalok százait elérő, nevelői munkája elismeréseként jutalmazott a város. Zalay Zoltán Pécsett született, majd hosszú éveken keresztül kosárlabdaedzőként tevékenykedett a Pécsi Testnevelési Általános Iskola és Középiskolában. A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének Utánpótlás Bizottságának tagja, aminek korábban vezetője is volt, 2003-tól szövetségi edzőként tevékenykedik. Jelenleg a Pécsi Tudományegyetem PEAC Kosárlabda Szakosztály és a Rátgéber Kosárlabda Akadémia Alapítvány vezetőedzője.

sportnap

Kiemelkedő sportolói és edzői tevékenysége elismeréseként Imreh Ajtonyt jutalmazták az Abay Nemes Oszkár-díjjal. Imreh Ajtony 2005-től öt évig a Pécsi Vasutas Sportkör-Pécsi Testnevelési Általános Iskola és Középiskola, Sportiskola serdülő fiú kosárlabdacsapatának edzőjeként tevékenykedett, ekkor érte el a csapat az országos döntőben a II. helyezést. 2010-től mint másodedző vett részt a Pécs2010 női kosárlabdacsapat munkájában. Ezt követően, 2011 óta a Rátgéber Kosárlabda Akadémia Alapítvány U14 leány csapatának az edzője.sportnap

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő